Licit
Jótékonysági irodalmi árverést rendeznek a Rehab Critical Mass javára
A G3 Gödör Klubban kortárs költők erre az alkalomra írt kézirataira lehet licitálni. A befolyó összeget a tavaszi Rehab Critical Mass felvonulás megvalósítására fordítják.
2016.04.10 04:26MTIJótékonyság irodalmi árverést szervez vasárnap a Rehab Critical Mass és a Magvető Kiadó a G3 Gödör Klubban, ahol kortárs költők erre az alkalomra írt kézirataira lehet licitálni. A befolyó összeget a tavaszi Rehab Critical Mass felvonulás megvalósítására fordítják.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint több fogyatékkal élőket képviselő szervezet küldött inspiráló szavakat kortárs magyar költők részére, akik ezeket az üzeneteket verssé formálták át. A szerzők közül a rendezvényen mások mellett részt vesz Csider István, Erdős Virág, Galgóczi Péter, G. István László, Kemény István, Krusovszky Dénes, Kupa Julcsi, Szabó T. Anna, Tunyogi Imre és Zselenszky T. Péter.
A műveket a résztvevőknek a Till Attila rendezte, Tiszta Szívvel című, április 28-án a magyar mozikba kerülő film szereplői tolmácsolják, köztük Danis Lídia, Fátyol Kamilla, Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, valamint a rendező Till Attila mellett a Baltazár Színház és a MáSzínház tagjai.
A Rehab Critical Mass felkérésére a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, a Nem adom fel! Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Ébredések Alapítvány, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége küldött inspiráló szavakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


