Program volt
Budapesten is szavaztak a fiatalok az Európai Filmakadémia díjáról
A szervezők célja, hogy minél több fiatal figyelmét felhívják a mozizás élményére.
2016.05.09 03:30MTIBudapesten is szavaztak a fiatalok az Európai Filmakadémia (EFA) ifjúsági közönségdíjáról, a három jelölt közül a Miss impossible című francia film nyert - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap este, a szavazás után az MTI-vel.
Az összegzés szerint a filmalap és a Budapest Film Zrt. közös mozizást szervezett filmkedvelő fiatalok számára az EFA kezdeményezésére vasárnap. Az egész napos programon, amelynek a budapesti Tabán mozi adott otthont, a magyar résztvevők 26 európai ország fiataljaival párhuzamosan nézték meg a filmakadémia Fiatal Közönség Díjának (Young Audience Award) három jelöltjét, a svéd Girls Lost, a török Rauf és a francia Miss Impossible című ifjúsági filmeket.
"A filmalap örömmel csatlakozott az Európai Filmakadémia kezdeményezéséhez három éve. Az a célunk, hogy növeljük a magyar mozifilmek nézőszámát és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a filmeket a legjobb a moziban megnézni. Fogékony közönség nélkül ez nem megy. A mozizás értékes közösségi élmény, amit minél korábban meg kell ismertetni a fiatalokkal. A Fiatal Közönség Díj program jól mutatja, hogy egy film sokkal többet adhat, ha moziban nézzük meg a barátokkal és utána beszélgetünk róla, mintha egyedül otthon a mobiltelefonon" - idézi a közlemény Andy Vajna filmipari kormánybiztost.
A szervezők célja, hogy minél több fiatal figyelmét felhívják a mozizás élményére. A budapesti résztvevők 9 középiskolából érkeztek, a vetítések között magyar szakmabeliekkel - Madarász Isti filmrendezővel (Hurok) és Varró Attila egyetemi tanárral, újságíróval - vitathatták meg a látottakat és végül 1500 európai fiatallal együtt szavazhattak arról, hogy melyik film kapja meg a filmakadémia rangos díját.
Az Európán átívelő eseményen a filmeket széles vászonra, nagy felbontásban és megfelelő hangminőséggel vetítették. A programon a budapesti fiatalok többször kapcsolatba léptek online a többi résztvevővel és a közös szavazás által az európai közösség aktív tagjai lehettek.
A filmalap 2013-ban azzal a céllal csatlakozott az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díj kezdeményezéséhez, hogy elősegítse a fiatalok tudatos filmfogyasztóvá válását. A rendezvény kapcsolódik a Budapest Film Zrt. Suli-Mozi elnevezésű, évek óta sikerrel működő programjához, amelynek szintén az a küldetése, hogy a fiatalok értő, tudatos és nyitott filmbefogadókká váljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


