Programajánló
Shakespeare királynője - Bereményi Géza darabja a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Bereményi Géza Shakespeare királynője című művét mutatják be Udvaros Dorottyával és Rátóti Zoltánnal a főszerepben június 24-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon; a darabot a Budapesti Nyári Fesztivál keretében négy alkalommal játsszák a fővárosban.
2016.05.09 02:35MTIA Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója kettős jubileumhoz kapcsolódik: Shakespeare halálának 400. évfordulóján az emlékév kiemelkedő bemutatója, amellyel az idén 70 éves írót is köszöntik. A darab a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 25-én, augusztus 27-én és 28-án is látható, az előadás ősztől pedig a kaposvári színház repertoárját gazdagítja.
A Shakespeare királynőjét először a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be 2001-ben Bagó Bertalan rendezésében.
Bereményi Géza az MTI-nek elmondta, hogy a drámát a zalaegerszegi színház számára írta, ahol akkoriban művészeti vezetőként dolgozott. Mint mondta, a mostani munkára Bán Teodóra fesztiváligazgató és Rátóti Zoltán, a kaposvári színház vezetője kérte fel, a művet a Shakespeare-év alkalmából szerették volna bemutatni. Régi vágya volt, hogy a Shakespeare királynőjét újra elővegye, változtatott a szereplők számán, a jeleneteken, sok mindent átírt.
Elmondta: a dráma I. Erzsébet uralkodásának utolsó éveit öleli fel, az 1600-as évek elején játszódik. Shakespeare és I. Erzsébet a dráma egyenrangú két szerepe. A Szerelmes Shakespeare című filmre utalva a szerző azt mondta, darabjának a Politikus Shakespeare címet lehetne adni, bemutatja azokat a politikai intrikákat, amelyekbe óhatatlanul belekerül színháza, a Globe.
Bereményi Gézát gyerekkora óta érdekli a téma, a reneszánszkori élet. A darabban a színházat és a korabeli politikai terepet, a királyi udvart ismerheti meg a néző. "Azt mondták akkoriban, hogy az udvar színház, a színház pedig királyi udvar" - jegyezte meg.
Arról beszélt, hogy a színház önkéntelenül is politizál, mivel sokan nézik. A korabeli Globe-előadásokat alkalmanként háromezer néző előtt játszották, óhatatlanul politikai figyelmet kaptak.
A műben a királyváltás politikai izgalmai és a Globe Színház abban a korszakban bemutatott darabjai szerepelnek: a II. Richárd, a III. Richád, a Szentivánéji álom, a darabok színre vitelének körülményeiről szól a színpadi produkció. Shakespeare nagyon sok királydrámát írt, és kénytelen volt jól ismerni a korabeli politikai körülményeket Londonban - tette hozzá.
Bereményi Géza sokat olvasott a témáról és használta a történelmi forrásokat, amelyekhez a maga módján hűséges a darab. A dráma hiteles, csupa korabeli esemény, intrika jelenik meg benne. Színre lép Essex, a királynő kegyence, Cecil, az államtitkár, Francis Bacon, a tudós és koronaügyész, valamint a Shakespeare nagy alakjait játszó Richard Burbage színész és Benjamin Jonson, az író.
A Galambos Péter rendezésében látható előadás zeneszerzője Melis László. Az I. Erzsébetet játszó Udvaros Dorottya és a Shakespeare-t alakító Rátóti Zoltán és Kelemen József mellett a darabban Kovács Zsolt, Schlanger András, Hüse Csaba, Gyuricza István, Fándly Csaba, Váncsa Gábor és Szvetnyik Kata szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


