Árverés
Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby's májusi aukcióján
A május 9-i aukció egyik fénypontja lesz az Örök tavasz, amelynek terve az árverési ház katalógusa szerint 1884-ben született meg, a szobor pedig 1901-1902-ben készült el.
2016.04.22 03:30MTIAuguste Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby's májusi impresszionista és modern művészeti árverésének tételei között.
A május 9-i aukció egyik fénypontja lesz az Örök tavasz, amelynek terve az árverési ház katalógusa szerint 1884-ben született meg, a szobor pedig 1901-1902-ben készült el - olvasható az aukciósház oldalán.
Az alkotás, amelyen a francia szobrász aláírása is látható, az árverési ház becslése szerint akár 12 millió dollárért (3,3 milliárd forintért) is elkelhet. Az árverésen Rodin (1840-1917) 2,5-3,5 millió dollárra (685-958 millió forintra) becsült Iris, az istenek hírnöke című szobrára is lehet licitálni.
A több tucatnyi művet felsorakoztató impresszionista aukció további izgalmas műalkotásai közé tartozik Pablo Picasso 1953-ban készült Buste de femme (Női mellkép) című, 3,5-5 millió dollárra becsült festménye, továbbá 1963-as Buste d'homme lauré (Férfi mellkép babérral) című, 8-12 millió dollárra tartott, valamint a 4-6 millió dollárra becsült Paloma című 1952-es képe.
Licitálni lehet majd Joan Miró Oiseau (Madár) című bronzszobrára, aminek értékét 6-8 millió dollárra tette a Sotheby's szakértője, valamint a 15-20 millió dollárra tartott Les voiles rouges (Vörös vitorlák) című André Derain-festményre is.
Claude Monet Camille zöld ernyővel (Camille á l'ombrelle verte) című 1876-ból származó festménye 9-12 millió dollár közötti áron kelhet el az aukciósház szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


