Leköszönés
Játékszín: lemondott Németh Kristóf ügyvezető igazgató
A távozó ügyvezető igazgató szerint ízlésbeli különbségek vannak közte és tulajdonostársai között, a viták elsősorban kommunikációs és üzletvezetési kérdésekben alakultak ki.
2016.04.12 11:42MTILemondott a Játékszín vezetéséről Németh Kristóf ügyvezető igazgató. Mint az MTI-nek kedden elmondta, tulajdonostársaival eltérő módon képzelte el a magánszínház működését.
"Nem értek egyet azzal a döntéssel, amelyet a társaságunk taggyűlése hétfőn meghozott, és amely szerint a továbbiakban Bank Tamás megválasztásával kettős ügyvezetéssel működött volna a Játékszín" - mondta Németh Kristóf az MTI-nek. Lemondását május 31-ével adta be, a Játékszín új vezetője Bank Tamás színész lesz.
Mint előzőleg közleményében írta, a Játékszín Terézkörúti Színház Nonprofit Kft. taggyűlése többségi döntést hozott. Németh Kristóf az MTI-nek hozzátette: kettős ügyvezetéssel nem színházak, hanem olyan "mammutszervezetek" szoktak működni, ahol több száz munkavállaló dolgozik. Hozzátette: a Játékszín esetében semmi nem indokolta a változtatást az eddigi rendszeren.
"Sikereink csúcsán vagyunk, a kezdeti nézőszámot megháromszoroztuk, a bevételi adatok rekordot döntenek, soha ennyi nézőnk nem volt, Budapesten nálunk a legmagasabb az egy színházjegyre jutó támogatás. Szinte minden előadásunk telt házzal megy, nagyon jó a megítélésünk a közönség és a szakma köreiben egyaránt" - sorolta Németh Kristóf.
Kitért arra, hogy tulajdonostársai részéről a napi működés megkönnyítése hangzott el érvként a változtatásra, holott szerinte éppen ezen a téren okozhat zavarokat két egyenrangú ügyvezető. A távozó ügyvezető igazgató szerint ízlésbeli különbségek vannak közte és tulajdonostársai között, a viták elsősorban kommunikációs és üzletvezetési kérdésekben alakultak ki.
"Azt látom, hogy erős ambíciók fogalmazódtak meg Bank Tamás részéről, egy új stílus mutatkozhat be. Szakmailag nem tartom alátámasztottnak a kettős ügyvezetést célzó döntést, amely nem szolgálná a társaság további eredményes és sikeres működését" - szögezte le Németh Kristóf.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy 30 százalékos tulajdonosként marad a cégnél, és az évad végéig színészként továbbra is játszik a teátrum két darabjában. "Azt azonban nem tartanám egészségesnek, ha a történtek után a jövő évadtól ugyanígy játszanék itt tovább".
A Játékszín 2012-től működik magánszínházként. Az akkor végelszámolás alatt lévő, száz százalékos állami tulajdonban lévő Játékszín Nonprofit Kft.-t négy magánszemély vette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től 3,1 millió forintért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
- 14:00 Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében
- 12:58 Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért
- 10:53 Vitézy Dávid: százmilliárd forint értékű vagyon került vissza az államhoz
- 8:51 Egyetlen döntéssel 1643 gyermeket mentett meg a nepáli iskolaigazgató
- 6:47 Futár ugrott a mélybe egy fuldokló nőért Kínában - videó
- 22:45 Magyar Péter fotójával terjed a kamu: Orbán Viktor álláspontját adták a szájába
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


