Könyvajánló
Kíváncsi a Lenin-fiúk ténykedésére?
A Tanácsköztársaság politikai rendőrségéről szóló könyvet mutattak be Budapesten.
2016.03.23 04:31MTIA Tanácsköztársaság politikai rendőrségének parlamentbeli működését fedi fel B. Müller Tamás Vörösterror az Országházban - 1919 című könyve, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten.
A történész szerző, az Országgyűlés Hivatala képviselői információs szolgálatának kutató munkatársa hangsúlyozta, hogy az 1919 áprilisában létrehozott politikai rendőrség, az úgynevezett Lenin-fiúk ténykedése idején a Parlament a diktatúra megvalósulásának helyszíne volt, a Belügyi Népbiztosság politikai nyomozó osztálya ugyanis az Országház főrendiházi szárnyába költözött be.
B. Müller Tamás kiemelte, hogy a téma megközelítésekor elsőként a szakirodalom felé orientálódott, azonban rá kellett jönnie, hogy azt részleteiben még sem a történettudomány, sem a korabeli sajtó nem dolgozta fel, ezért alapkutatásokat végzett. Döntően a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található, a Belügyi Népbiztossághoz kötődő, töredékesen fennmaradt iratanyagra, a fővárosi levéltárban őrzött büntetőperes dokumentumokra, valamint a diktatúra egykori foglyainak visszaemlékezéseire támaszkodott.
A kutató megjegyezte: nem tudni, mennyire szánták ideiglenes megoldásnak, hogy az Országházban legyen a politikai rendőrség bázisa, az épület ugyanis "nem egy klasszikus rendőri főhadiszállás". A Parlament ugyanakkor jelképe volt a Tanácsköztársaság által megtagadott 1918 előtti rendszernek, így elfoglalása szimbolikus jelentőségű volt - fűzte hozzá.
Bödők Gergely történész, az Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza kifejtette, hogy a kötet két jól elkülönülő egységből áll. Az első fejezet részletesen foglalkozik a diktatúra állambiztonsági szervének kialakulásával, megvilágítja a szervezés alapelveit és a politikai nyomozók működésének főbb vonásait, valamint a foglyok letartóztatásának menetét is elemzi. A kötet második része több szövegtípusból álló forrásközlés.
A könyv másik méltatója, Vörös Boldizsár történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa megjegyezte, mivel a mű kétharmada forrásközlés, a szerző helyesen foglalkozik a közreadott szövegek forráshűségével, és jól teszi, hogy megfelelő kritikával kezeli azokat.
Vörös Boldizsár úgy fogalmazott, hogy a kötet hozzájárul az Országház történetének megismeréséhez, miközben "olvasmánynak sem utolsó".
A Vörösterror az Országházban - 1919 című könyv az Országgyűlés Hivatala által kiadott Nemzet Főtere Könyvek sorozat első darabja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


