Pár betűt kell csak átírni
John Lennon nevét viseli ezentúl a Lenin utca egy kárpátaljai faluban
A Moszkva sugárút a tervek szerint az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítójának nevét viselné a jövőben.
2016.03.02 22:21MTI
Twitter RTcom
A kommunizmus emlékeinek felszámolása jegyében a Lenin utca John Lennon, a Beatles együttes néhai tagjának nevét viseli ezentúl Ukrajnában, egy kárpátaljai faluban - hozta nyilvánosságra a megye kormányzója hivatalos honlapján.
Múlt év április 9-én fogadott el az ukrán kormány törvényt, amely egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. Hennagyij Moszkal kormányzó erre a jogszabályra hivatkozva adott utasítást több utcanév megváltoztatására.
A técsői járásban lévő Kalini településen keresztelik át a Lenin utcát John Lennonra. Ezen kívül a megye egy másik településén a Kolhoz utca ezentúl Tomás Masaryknak, Csehszlovákia első elnökének nevét viseli. Masaryk a kormányzó honlapján megjelent tájékoztatás szerint rokonszenvvel viseltetett az ukrán nemzeti mozgalom iránt abban az időben, amikor Kárpátalja Csehszlovákiához tartozott. Egy utcát pedig Ökörmező (Mizshirja) településen egy ott született ukrán katona, Viktor Markusz után neveznek el, aki a 128-as hegyivadász dandár tagjaként tavaly februárban esett el a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében.
Közben a kijevi városvezetés is utcanévcserékre készül az ukrán fővárosban. A Moszkva sugárút a tervek szerint Sztepan Banderának, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítójának nevét viselné a jövőben, a Vatutyin szovjet hadseregtábornokról elnevezett út pedig Suhevics UPA-parancsnokét. A hivatal ugyanakkor szerdán közölte, hogy az utcák átkeresztelése előtt kikérik a kijeviek véleményét, akik erről elektronikus úton, a városi adminisztráció honlapján szavazhatnak majd. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy a szavazás mikor kezdődik, csak azt, hogy két hónapig fog tartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


