Népművelés
A művelődési házak a leglátogatottabb kulturális terek Magyarországon
Ezek az intézmények azért is fontosak egy adott lakóközösség, település, városrész életében, mert kultúraközvetítőként az ország szinte minden pontján megtalálhatók, elérhetők és nagyon széles szolgáltatási rendszert nyújtanak.
2016.01.30 06:30MTIA magyarországi művelődési házak programjain 2014-ben több mint 60 millió látogató vett részt, ezzel országosan a leglátogatottabb kulturális tereknek számítanak - mondta a Magyar Népművelők Országos Szövetségének elnöke.
Sajó Attila a február 5. és 7. között zajló Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozat apropóján arról beszélt, hogy ezek az intézmények azért is fontosak egy adott lakóközösség, település, városrész életében, mert kultúraközvetítőként az ország szinte minden pontján megtalálhatók, elérhetők és nagyon széles szolgáltatási rendszert nyújtanak egyebek mellett az értékteremtés, az értékközvetítés és a tehetség gondozás terén. Látogatottságuk tavalyi statisztikája még nem készült el.
A 10 éve civil kezdeményezésként indult Kultúrházak éjjel-nappal sorozathoz idén országszerte mintegy 600 intézmény csatlakozott, amelyek több mint 2000 programmal várják a látogatókat.
Sajó Attila kiemelte, hogy az utóbbi négy évben mindig farsang utolsó hétvégéjén rendezik meg a sorozatot, amelynek idén kiemelt tematikája az élő zene lesz, ezért idén kiemelt figyelmet kapnak a programban a könnyű-, komoly- és népzenei koncertek, kórushangversenyek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06