Gyász
Elhunyt Massányi Viktor énekművész
Az előadót rövid, súlyos betegség után érte a halál.
2016.01.22 17:02MTI
epa.oszk.hu
Életének 49. évében elhunyt pénteken Massányi Viktor énekes, a Magyar Állami Operaház és a bécsi Volksoper egykori művésze, pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagja - tudatták az MTI-vel a Nemzeti Filharmonikusok.
Az előadót rövid, súlyos betegség után érte a halál.
Massányi Viktor a kárpátaljai Ungváron született 1967-ben. Egyetemi tanulmányait már Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában végezte, 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.
A Debreceni Csokonai Színházban debütált ösztöndíjasként A varázsfuvolában, Vámos László 1993-as rendezésében. 1994 és 1997 között a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese volt, ott mutatkozott be egyebek mellett Figaro, idősebb Germont és Simon Boccanegra szerepében.
Massányi Viktor 1997-től a Magyar Állami Operaház állandó vendégművésze volt, főszerepeket, többek között a Rigoletto címszerepét énekelte. 2000 és 2003 között a bécsi Volksoper tagja volt.
Oratóriumokban is rendszeresen fellépett, több magyarországi és külföldi szimfonikus zenekar visszatérő vendégművésze volt.
Nevéhez fűződnek kortárs magyar zeneszerzők - Németh Amadé, Hidas Frigyes, Petrovics Emil, Durkó Zsolt, Vajda János - műveinek ősbemutatói és lemezfelvételei a Hungaroton Classic-nál és a Magyar Rádiónál. Sikerrel énekelte a Carmina Burana, a Cantata Profana és a Német requiem baritonszólamait. Munkásságában fontos szerephez jutott a dalirodalom remekeinek előadása és hangfelvétele.
Énekesi pályája során számos európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon, Törökországban, Mexikóban és Ománban hallhatta a közönség. Vendégszerepelt a Kolozsvári Állami Magyar Operában is.
Massányi Viktor pályája utolsó szakaszában a Nemzeti Énekkar tagjaként tevékenykedett, a Nemzeti Filharmonikusok saját halottjuknak tekintik őt. Temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


