Gyász
Elhunyt Szántay Csaba kémikus
Életének 89. évében vasárnap elhunyt Szántay Csaba vegyészmérnök, akadémikus, a Magyar Feltalálók Egyesületének alapító elnöke.
2016.01.17 18:44MTISzántay Csaba a természetes szerves anyagok neves kutatója volt, eredményeit több mint háromszáz tudományos közleménye és kétszázötven szabadalma fémjelzi.
A mérnök 1928-ban született Salgótarjánban. A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) szerves kémiai tanszékének 1950-1956 között kutatója, majd aspiránsa volt, 1965-től címzetes docensi beosztásban dolgozott. 1967-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, a tanszék vezetésével tizenegy évvel később bízták meg és 1994-ig vezette azt. Professor emeritusi címet 1998-ban kapott.
Az Magyar Tudományos Akadémia és a BME közös alkaloidkémiai tanszéki kutatócsoportjának elnöke 1996 és 1998 között, 1976-tól az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet osztályvezetőjévé nevezték ki. Emellett vendégoktatókánt dolgozott a New York-i egyetemen is. Az MTA rendes tagja 1982-ben lett.
1975-ben Állami díjat, 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjat, 1999-ben Széchenyi-díjat kapott számos összetett, gyógyszerként alkalmazásra került vegyület szintéziséért és optikai izomerjeik szétválasztásáért. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 1996-ban kapta meg, 2006-ban Prima-díjjal tüntették ki, 2011-ben pedig Gábor Dénes-életműdíjat vehetett át.
Alkaloidkémiával és prosztaglandinokkal, valamint a természetes anyagok szintézisével foglalkozott, továbbá kidolgozta a Cavinton agyi értágító gyógyszer ipari méretű gyártását. Gyógyszerkémiai kutatásai során a Cavinton mellett a Vinkamin és az Emetin nevű gyógyszerek ipari szintézisét dolgozta ki, emellett fontos eredményeket ért el egyes tumorgátló alkaloidok, a morfin és különleges növényvédő szerek teljes szintézisének területén is.
Temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06