Vásár
Adventi műteremsöprés Szentendrén
Öt műterem hét művésze várja az érdeklődőket vasárnap a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány által szervezett Adventi műteremsöprés elnevezésű művészeti akcióban.
2015.12.09 05:30MTIBalogh Zsuzsa kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta, hogy a szervezők szentendrei képzőművészek műtermeiben megbúvó kincsekkel, titkokkal szeretnék megismertetni az érdeklődőket.
Az alapítvány munkatársa kiemelte, hogy fontosnak tartják a személyes kapcsolat kialakítását a művész és a közönség között, s a mostani találkozás során nemcsak a műtermek hangulatából kaphatnak ízelítőt, de beszélgetésekre és vásárlásra is lehetőség lesz.
"A művészeti akcióval szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy a kortárs képzőművészet mindenki számára elérhető, hiszen akár tízezer forinttól is lehet majd vásárolni, a közelgő karácsony pedig jó alkalom, hogy megmutassuk, mennyire személyre szóló ajándék lehet egy műtárgy." A műtermek kincsei között vázlatokkal, rajzokkal, akvarellekkel, fotókkal, pasztellekkel lehet találkozni elsősorban, de további alkotások is várják a közönséget.
Az érdeklődők Szentendre belvárosát járhatják végig - ismertette a részleteket Balogh Zsuzsa -, mert a képzőművészek műtermei itt találhatók. ef Zámbó István műterme a templomtorony, a kereszt fölé tornyosul, a Szamárhegy lábánál Jávor Piroska-motívumokat lehet majd felfedezni egy csengőn, a Régi Művésztelep ősfás parkkal körülvett épületegyüttesében Baksai József műterme található, a Zrínyi utca egyik patinás háza ad otthont Szabó Tamásnak és feleségének, Makó Juditnak, s a Fő térről a Templomdobra vezető szűk sikátorból nyílik Bihon Győző és Gulyás Andrea műterme.
A Szentendrei Lakástárlat Alapítvány munkatársa beszélt arról is, hogy a kortárs szentendrei képzőművészet népszerűsítése mellett céljuk az is, hogy olyanokhoz is eljussanak, akik különben nem járnak galériákba, kiállításokra, értő szakvezetés mellett azonban műkedvelővé, műértővé válhatnak.
Az érdeklődőket vasárnap három órakor a Dalmát Szamár Bisztró (Szentendre, Bartók Béla u. 8.) előtt várják, ahol egy kis lélekmelegítő "lakáspárlat" után kis térképet kapnak, az érintett épületeken pedig a Lakástárlat logója jelzi, hogy megérkeztek - tette hozzá
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06