Történelem
Bemutatták Henry Kissinger Világrend című művét
Megjelentette Henry Kissinger amerikai politikai gondolkodó Világrend című művét az Antall József Tudásközpont, a kötetet szerdán mutatták be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
2015.11.11 19:45MTIA könyvbemutatón Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: a kötetben egyfajta gyakorlatias politikai megközelítés ismerhető meg. Véleménye szerint Kissinger korábbi, Diplomácia című műve lezáró elemzésnek tűnt, de az elmúlt 25 évben bebizonyosodott, hogy a külpolitikai gondolkodás létjogosultsága nem veszett el, hiszen ma is komoly, új típusú dilemmák merülnek fel.
Németh Zsolt szerint a kötet elsősorban az amerikai politikusokhoz szól, és a szerző kritikus az aktuális amerikai vezetéssel szemben. Úgy látja, hogy Washington "túlságosan visszavonult" Barack Obama amerikai elnök idején, és ez a világban némi instabilitást eredményezett. Megjegyezte: érdemes komolyan foglalkozni ezzel a kritikával.
A politikus kifejtette: Kissinger ugyanakkor kritikával illeti azt a szemléletet is, amely szerint az Egyesült Államok egyfajta misszionáriusként igyekszik "a liberális demokrácia vallására" áttéríteni az egész világot, ezt sem tartja követendő példának, ami a konzervatív-republikánus alapállásából is következik. A szerző szerint valamilyen középút lenne ideális e két megközelítés között - fűzte hozzá.
Németh Zsolt azt mondta: a könyvben Európa is kapott kritikát, mégpedig azért, mert az EU túlságosan elmerült a belső ügyeiben, és ez a magatartás hosszú távon nem tartható fenn, a világrend szempontjából helytelen, mint ahogy az is, hogy Európa "hátradőlt", és "az Egyesült Államok védőernyője alatt" megfeledkezett arról, hogy szükség van katonai erőre is.
A külügyi bizottsági elnök véleménye szerint a Világrend átfogó elemzés a világ helyzetéről, az ilyen ma ritka, ugyanis inkább nehéz részproblémákkal szembesülünk manapság. Németh Zsolt ezért üdvözölte a mű enciklopédikus jellegét.
Grúber Károly, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kül- és biztonságpolitikáért felelős főosztályvezetője arról beszélt, hogy a kötetben Kissinger ugyan leírja a világ jelenlegi helyzetét, a fő tendenciákat, és a sorok között szól a problémákról is, de nem ad recepteket a megoldásra.
Ugrósdy Márton politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kiemelte: a migrációs válság rádöbbentette Magyarországot arra, hogy az ország határain kívül is létezik egy világ, amelyet érdemes megismerni, és a most bemutatott könyv ebben segíthet. Kissinger nagyon óvatosan fogalmaz, nem ad konkrét tanácsokat, inkább csak sejteti, hogy milyen irányvonalakat kellene követnie az amerikai vezetésnek - mondta.
Henry Kissinger, az 1923-ban Németországban született amerikai Nobel-békedíjas diplomata és politikus nemzetbiztonsági főtanácsadó, majd külügyminiszter volt a Nixon-kormányban, és ezt tisztségét az 1974-es Watergate-botrány után, a Gerald Ford vezette új kormányban is megtartotta.
Legújabb, Világrend című könyvében a politikai gondolkodó a 21. század sürgető történelmi kihívásaira keresi a választ, így arra, miként lehet az ideológiai szélsőségek, az ütköző történeti víziók és a gyorsuló technológiai változás világában közös, a békét biztosító világrendet kialakítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06