Programajánló
Egyhetes fesztivállal ünnepli az állatokat a Fővárosi Állatkert
Egy héten át tartó fesztivállal, programokkal, látnivalókkal, madármegfigyelésekkel, előadásokkal ünnepli október 1. és 6. között az állatok világnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert.
2015.09.30 06:36MTIA csütörtöktől keddig tartó Állatszeretet Fesztivált az október 4-i világnaphoz kapcsolódva rendezik meg az állatok védőszentjeként is számon tartott Assisi Szent Ferenc napján. A világnapról az állatkert évtizedek óta megemlékezik, azonban 2009 óta az egynapos eseményt több napon át tartó programsorozattá bővítették ki - közölte az intézmény az MTI-vel.
A programhoz a kert mellett számos partnerintézmény is kapcsolódott, így a főbejáratnál például a legjelentősebb hazai állatvédő szervezetek mutatkoznak be, a pálmaház mellett, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátránál pedig a téli madárvédelem teendőit, illetve az év madarának számító búbos bankát ismerhetik meg az érdeklődők.
Külön sátra lesz a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének, a Duna-Ipoly Nemzeti Park állomáshelyén pedig az is kiderül, hogy mitől világít a szentjánosbogár.
Az Ökocsiga játszóház jóvoltából kézműves foglalkozás is lesz, az állatkert egyik madarásza pedig teleszkópos madármegfigyelésre invitálja a nagyközönséget. Meg lehet ismerkedni az állatkertben zajló madármentő tevékenységgel is, a Varázshegyben pedig a Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) természetvédelmi kampányához kapcsolódva az Antarktisz élővilágával és a fennmaradását fenyegető veszélyeket mutatják be.
Pénteken, szombaton és vasárnap a Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum közös bemutatón tárja fel a hatlábúak világának titkait, a barlangteremben pedig bonsaikiállítás várja az aprócska fák és a japán kertművészet kedvelőit.
Október 3-án szombaton pedagógus nyílt nap is lesz, amelyen az állatkertben igénybevehető pedagógiai lehetőségeket mutatják be a tanároknak, tanítóknak és óvópedagógusoknak.
Vasárnap, a világnapon az Állatkerti Alapítvány hagyományos rendezvényére, az állatkerti nevelőszülők napjára kerül sor.
A fesztivál az állatok világnapja mellette egy másik hagyományt is felelevenít, ugyanis a két világháború közötti időszakban az állatkertben minden évben megtartották az állat- és növényszeretet napját. Az elsőt 1922-ben rendezték meg, az utolsót pedig a második világháború előestéjén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


