Programajánló
Megkezdődött a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpont kialakítása
A kivitelezési munkákkal megkezdődött a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpont kialakítása.
2015.09.18 04:22MTIA projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinansírozásával valósul meg, több mint 400 millió forintból.
"A komplex turisztikai vonzerő-fejlesztési projekt célja, hogy az általános iskolás 5. osztályos korosztály, amely számára a Nemzeti Alaptanterv kötelező olvasmányként határozza meg Petőfi Sándor János Vitéz című művét, egy olyan - a költőhöz autentikusan kötődő helyszínen - ismerhesse meg a verset, amely minden pontján megfelel a 21. századi nem-formális oktatás követelményeinek" - szerepel a kiskőrösi önkormányzat által az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményben.
Kiskőrös Város Önkormányzata a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése konstrukcióra benyújtott projektje megvalósításhoz bruttó 407 millió 923 ezer 242 forint támogatást nyert el. A vonzerő-fejlesztési beruházás kivitelezői szerződését júniusban írták alá.
A kommüniké kiemelte: a János Vitéz Látogatóközpontban olyan korszerű technikai megoldások, innovatív installációs eszközöket, tabletes vezetést, hangburát vezetnek be, amelyek segítségével a tanulás élményszerűvé válik, így új, fiatal korosztály vonható be a kulturális turizmusba. A látogatóközpontnak otthont adó, 1845-ben épült késő klasszicista kúria - volt evangélikus lelkészlak - az Alföld épített örökségének emblematikus épülete, most a projekt keretében teljesen megújul, fenntartható hasznosítása biztosítottá válik.
A központban labirintus-útvonalon gazdagon illusztrált installációk játékos formában fogják kalauzolni a látogatót a vers egyes énekein. A történet meghatározó eseményeinél multimédiás eszközök, szimulátorok és interaktív terminálok segítségével ismerhetők meg a mese részletei.
A projektben további kiegészítő szolgáltatások is helyet kaptak, így a turisztikai információs pont, a kávézó-cukrászda-ajándékbolt, a filmvetítő- és oktatókabinet, valamint a múzeumpedagógiai műhely. A vendégek a látogatás után a revitalizált kertben pihenhetnek meg.
A János Vitéz Látogatóközpont előreláthatóan 2015 végén nyitja meg kapuit.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


