Szeptember 18-20.
Magyar Hagyományok Fesztiválja, pálinkafesztivál és terményáldás Győrben
Néptánc és népzenei együttesek részvételével szeptember 18. és 20. között rendezik a Magyar Hagyományok Fesztiválját Győrben, amelynek kísérő programjaként rendezik a terményáldást, nyolcadik alkalommal pedig a Győri Pálinkafesztivált.
2015.09.13 06:30MTISerfőzőné Tóth Andrea, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta, hogy a hagyományok és a pálinkafesztivál új helyszíne a Dunakapu tér lesz, a terményáldást a Széchenyi téren rendezik.
A hagyományok fesztiváljának megnyitóját szeptember 18-án, pénteken délután öt órakor tartják, aznap este a Ghymes együttes ad koncertet, utána táncházat tartanak.
Szombaton és vasárnap a folyamatos gyermekfoglalkozások mellett délutánonként néptáncegyüttesek mutatkoznak be, mint a Szőttes néptáncegyüttes, a Regös Táncműhely, a Rába Táncműhely és a szatmári Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
Szombaton este a Kerekes Band, vasárnap pedig Pál István Szalonna és bandája adnak koncertet.
A pálinkafesztiválon mintegy háromszáz pálinkás terméket mutatnak be az ország minden területéről érkező kiállítók.
A Terményáldás kísérőrendezvényen ökumenikus szertartáson áldják meg szombaton a terményeket, emellett kertészetek, zöldség- és gyümölcstermesztők, pékségek és virágkötők mutatják be termékeiket.
A program keretében rendezik szombaton a virágkötők országos szövetségének regionális versenyét is, a díjazottak másnap virágkötészeti bemutatót tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


