Gasztro
Haluskafesztivált rendeznek a Nógrád megyei Vanyarcon
A főzőversenyre elsősorban Nógrád és Heves megye területéről jelentkeztek a csoportok, hiszen "úgy illik", hogy ők jól főzzék a tót atyafiak és jó palócok kedvelt eledelét, a reszelt krumpliból, lisztből, sóból és tojásból készülő haluskát vagy sztrapacskát.
2015.09.11 22:30MTI
Facebook
Haluskafesztivált és sztrapacskafőző-versenyt rendeznek szombaton a Nógrád megyei Vanyarcon; most első alkalommal haluskajáratot indítanak Budapestről a rendezvényre.
Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének vezetője elmondta: mivel a tömegközlekedés elég körülményes a településre, az Ötvenhatosok teréről induló úgynevezett haluskajárattal szeretnék segíteni azokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak saját kocsival menni a fesztiválra.
A főzőversenyre elsősorban Nógrád és Heves megye területéről jelentkeztek a csoportok, hiszen "úgy illik", hogy ők jól főzzék a tót atyafiak és jó palócok kedvelt eledelét, a reszelt krumpliból, lisztből, sóból és tojásból készülő haluskát vagy sztrapacskát - mondta.
A versenyzők között lesz két szlovák csapat is Besztercebányáról, ők rendszeres résztvevői a programnak - tette hozzá. Idén is lesz haluskaevő-verseny, amelyre tavaly tizenketten jelentkeztek, többek között Salgótarjánból, Debrecenből, Budapestről.
A haluskás verseket, rigmusokat a főzőcsapatoktól és a vendégektől is várják.
A folklórműsorokon fellép a Nógrád Táncegyüttes és a Muzsla Néptáncegyüttes is. Kézműves kirakodóvásár, háztáji piac, sétatraktorozás is várja a látogatókat, akik megnézhetik Vanyarcon a Viselettörténeti babamúzeumot, vagy a patkolt tojás kiállítást is.
A Nógrád megyei szlovák nemzetiségi településen tizenkettedik alkalommal rendezik meg a haluskafesztivált. A szervezésben idén részt vesz a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete Vanyarci Régióközpontja és a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


