Gasztronómia
Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren
Szerdától őszi bormustrára várják a vendégeket a szegedi Dóm téren, ahol öt napon keresztül több mint száz pincészet mutatja be remekeit.
2015.09.13 03:30MTIMielőtt a szüret dandárja elkezdődne a Bor Tér nevet viselő fesztiválon olyan neves termelők kínálják boraikat, mint az 1999-es tokaji aszúeszenciájával a Wine & Spirit Magazine-tól maximális 100 pontot kiérdemlő Áts Károly, az Év Bortermelője címet 1991-ben elsőként elnyerő Tiffán Ede vagy a szintén villányi Gere Tamás és Zsolt Pincészete.
Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a minőségi borkínálathoz és a tér különleges hangulatához a programok összeállítása során is igyekeztek alkalmazkodni. A tér két színpadán fellép többek között Malek Andrea, Bereczki Zoltán, szombaton emlékesten csendülnek föl Cseh Tamás dalai, vasárnap pedig a Hóra színház szervezésében kisebbségi összművészeti fesztivált tartanak. A rendezvény zenei kínálatát a Szegedi Szimfonikus Zenekar tovább bővíti, az együttes Deja Vu vonóskvartettje a századelőt idéző népszerű klasszikus zenei művekből ad koncertet, a nap végi elcsendesedésre pedig a rézfúvósok figyelmeztetik a közönséget, amikor röviddel éjfél előtt a zenélő óra alatti erkélyről eljátsszák az Il Silenciót.
Az immár ötödik alkalommal megszervezett Bor Téren hagyomány, hogy kiállítás mutatja be a bortermelés, a kulturált borfogyasztás hagyományait. Az idei - a Móra Ferenc Múzeummal közösen létrehozott - tárlat a klasszikus kávéházak világát idézi meg. A Karinthy Kávéházban a legendás író érdekességekben gazdag életével ismerkedhet meg a betérő, Balog József újságíró irodalmárokkal és irodalomtörténészekkel beszélget, kora délutánonként pedig népszerű zongoristák szolgáltatják a zenét a közönségnek.
A téren mintegy harminc kézműves kínálja majd portékáit, a harapnivalóról pedig tucatnál több vendéglátóegység gondoskodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06