Programajánló
Évadnyitó utcabállal kezdi a szezont a József Attila Színház
A színházi évad nyitányaként a Színházak éjszakáján, szeptember 19-én a Helyet az ifjúságnak című zenés vígjáték bemutatója is várja a közönséget a kulisszajárás és koncertek mellett.
2015.09.10 04:30MTIIdén is utcabállal nyitja meg új évadát a József Attila Színház: szombaton az érdeklődők az új színpadi produkciókból is láthatnak részleteket.
A színházi évad nyitányaként a Színházak éjszakáján, szeptember 19-én a Helyet az ifjúságnak című zenés vígjáték bemutatója is várja a közönséget a kulisszajárás és koncertek mellett. Októberben három bemutatóval készül a színház: Shakespeare Othello című drámája Telihay Péter rendezésében október 3-án kerül színre.
A gyerekeknek szóló Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesedarabot Márkó Eszter rendezésében október 10-én, a Szitás Barbara rendezte Bűntény a Kecskeszigeten című drámát október 20-án mutatják be - ismertette a programokat Nemcsák Károly, a teátrum igazgatója sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
A nagyszínpadi produkciók sorában Hunyady Sándor A három sárkány című színművét - amelynek a premierje november 7-én lesz - Valló Péter állítja színpadra. December 12-én mutatják be a Verebes István rendezte Angyalföldi ballada című zenés művet, amelyben Balázs Fecó és a Korál együttes dalai hangoznak el. Joseph Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózatát Böhm György rendezésében február 20-án tekintheti meg a nagyközönség első alkalommal.
Az igazgató elmondta, hogy a 2015/2016-os évadban két állandó tárlatot is megnyitnak: fotókiállítást terveznek a 110 éve született Ráday Imre és a tavaly elhunyt Sztankay István emlékére, emellett időszakos tárlaton ismerhetik meg az érdeklődők Szabó-Sipos Barnabás, Szabó Győző, Verebes István és Agárdi Gábor alkotásait.
Folytatódik a Legendák nyomában és a Pódium délelőtt sorozat, valamint idén is megtartják az Ádámok és Évák ünnepét.
Nemcsák Károly kitért arra is, hogy 2016. január 31-én lejár a szerződése, de pályázatát beadta, az illetékesek várhatóan e hónapban döntenek a kinevezésekről. Amennyiben folytathatja a munkát a színház vezetőjeként, az intézmény épületének - egyebek mellett a homlokzatnak - a további felújítását és közösségi tér kialakítását tervezi a jövőben.
A Fővárosi Önkormányzat által támogatott felújítások között 2015 nyarán a nézőtér előcsarnokát, az aulát és a mosdókat hozták rendbe, emellett további önerőből finanszírozott beruházások is zajlanak, egyebek mellett az akadálymentesítés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06