Programajánló
Hetvenedik jubileumi évadjára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Hetvenedik jubileumi évadjára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, ahova több évtizedes szünet után ismét visszatér rendezni a kolozsvári Tompa Gábor.
2015.08.29 01:30MTIAz erdélyi színház ebben az évadban ünnepli az intézmény alapításának a hetvenedik évfordulóját. A társulat kedden tartotta évadnyitó társulati ülését, amelyen Keresztes Attila művészeti igazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője az előző idény eredményeit értékelve kifejtette: a társulat immár művészi potenciálja színvonalán teljesít, ami az erőteljes munkatempónak és az egyre inkább megmutatkozó társulati összetartozásnak köszönhető.
Bejelentette, hogy az új évad repertoár-tervezete szerint nyolc bemutató lesz, de vendégelőadások is műsoron szerepelnek budapesti, katowicei, beregszászi és újvidéki társulatok előadásában.
Közölte, hogy ebben az évadban a társulattal olyan rendezők fognak dolgozni, mint Sorin Militaru, Keresztes Attila, Tasnádi Csaba, Mohácsi János, Mezei Kinga, valamint a kolozsvári Tompa Gábor, aki évtizedek után tér vissza szülővárosába, Marosvásárhelyre rendezni.
A művészeti igazgató közölte, hogy az idén is sokszínűségre törekszenek, így a közönség láthat operettet, drámát, kalandjátékot, fantasztikus játékot és improvizatív előadást.
A tavalyi évadban a magyar és román társulattal működő Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak 300 előadása és 65 ezer nézője volt. A Tompa Miklós Társulat produkcióit 41 ezer néző látta 167 előadáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


