Mementó
Szobrot állítanak IV. Béla királynak Besztercebányán
A király 760 évvel ezelőtt városi rangra emelte a települést, amely ma az ötödik legnagyobb város Szlovákiában.
2015.07.23 05:38MTIAz ötlettel Stanislav Micev, a helyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) Múzeumának igazgatója állt elő.
"Már több éve igyekszem az elképzelést megvalósítani, a tervem most végre megértésre lelt az önkormányzatnál is" - mondta az MTI-nek.
Megjegyezte: teljesen természetesnek tartja, hogy az uralkodónak, aki a városi rang odaadományozásával sokat tett Besztercebányáért, szobra legyen a városban és azt is hozzátette, hogy a kezdeményezésnek az önkormányzati képviselők és a helyi lakosok körében is nagyon pozitív a visszhangja.
A magyar uralkodónak állítandó emlékmű egy talapzatra helyezett, életnagyságú mellszobor lesz, amelyet várhatóan a történelmi városháza környékén helyeznek el. A szobor elkészítésének mintegy 30 ezer euróra (tízmillió forintra) becsült költségeit részben közadakozásból, részben alapítványi támogatással teremtik elő.
"Besztercebánya azon kevés városok egyike, ahol fennmaradt a városi rang adományozásáról szóló okmány eredetije, ennek másolata is felkerül az emlékműre" - mondta Stanislav Micev, hozzátéve: az eredeti latin nyelvű dokumentum szövege fordításban több nyelven is megjelenik majd a szobor talapzatán, a szlovák nyelvű szöveg mellett eddig az angol és a magyar változatról esett szó.
A szobor felállításának időpontját még nem határozták meg, erről a múzeumigazgató azt mondta: terveik szerint a talapzatot még az idén elkészítik, a szobor felavatására pedig egy éven belül kerülhet sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 BRFK: tüntetők blokkolják a Szabadság híd forgalmát
- 18:56 A halál torkából jött vissza Ferenc pápa
- 16:11 Népegészségügyi központ: dinamikusan emelkedik a hepatitis A-val fertőzöttek száma
- 14:10 Meteorológia: Hajdúnánáson két nap alatt több eső esett a márciusi átlagos csapadékmennyiségnél
- 12:09 A Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó Kunszentmiklós és Kunadacs között
- 10:07 Javul az észak-macedóniai diszkótűz Magyarországon ápolt sérültjeinek állapota
- 8:06 Bővítené a nyugdíjasok áfa-visszatérítésének körét a Mi Hazánk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06