Még 2003-ban hordták szét őket
Elrabolt műkincseket kapott vissza Irak
Még 2003-ban, az amerikai inváziót követő káoszban hordtak szét több ezer műkincset a bagdadi Iraki Nemzeti Múzeumból, ezek jelentős részét kapta vissza most az intézmény, valamint az Iszlám Állam által ellopott "iszlámellenes" műkincsek egyet részét is visszaadták az iraki államnak.
2015.07.16 10:23MTIA műtárgyakat az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni katonai támadással szerezték vissza az amerikai hadsereg csapatai.
A visszakerült műkincsek szerdai bemutatáskor Adel Sirsab iraki turisztikai és régiségekért felelős miniszter ígéretet tett rá, hogy a hatóságok minden hiányzó műtárgyat visszaszereznek.
Az amerikai inváziót követő káoszban, 2003-ban több ezer műkincset hordtak szét a fosztogatók a bagdadi intézményből. A most visszakapott tételek jelentős részét is ekkor lopták el. A műtárgyak az Iszlám Állam szélsőségeseinek a kezébe kerültek, Irakból Szíriába csempészték őket, ám ennek pontos ideje és részletei ismeretlenek.
A dzsihadista szervezet kifosztja és lerombolja az általa megszállt iraki és szíriai területek műemlékeinek nagy részét, hogy megtisztítsa a térséget az általa iszlámellenesnek ítélt elemektől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


