Sok év után
Újra látható a szabadkai Népszínház emblematikus épülete
Nyolc év után elkészült a szabadkai Népszínház homlokzata, amelyet pénteken lepleztek le, ezzel az észak-vajdasági város egyik jelképe újra láthatóvá vált.
2015.07.11 04:30MTI
MTI/Molnár Edvárd
A Népszínház építési munkálatai 2007-ben kezdődtek meg. A korábbi, életveszélyessé vált épületből csupán a korinthoszi oszlopos homlokzati részt tartották meg, de azt is teljes mértékben felújították.
A munkálatok a pénzhiány miatt folyamatosan akadoztak, így az eredetileg 2011-re tervezett átadás azóta is késik. Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke a szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint pénteken azt mondta: a színház külső részének teljes felújítása az idei év végén vagy a jövő év elején befejeződhet, a belső tér kialakításához azonban még évekre van szükség. A szabadkai önkormányzat korábban azt közölte, hogy a színészek várhatóan 2018-ban foglalhatják el az új épületet. Maglai Jenő, Szabadka polgármestere pénteken megerősítette: tartható ez a határidő, amennyiben lesz elegendő támogatás.
A korábban ismertetett tervek szerint az új épületben három játszóhely lesz: egy kamaraelőadásokra alkalmas kisterem, egy koncertterem, valamint egy nagyobb színházterem. Az épületegyüttesben kap helyet a Népszínház szerb és magyar társulata, valamint egy esetlegesen létrehozandó horvát társulat. Az építkezések megkezdése óta a szabadkai Népszínház két társulata egy korábban moziteremként működő helyiségben tartja előadásait.
A tervek szerint a további építkezés ideje alatt a színészek új játszóhelyet kapnak, erre a város főutcáján található valamikori Arany Bárány Szálló épületét - amelyet katonai célokra is használtak - alakítanák át. A 845 négyzetméter alapterületű épületnek színpada és nézőtere is van, így alkalmas lenne színházi előadások bemutatására.
MTI/Molnár Edvárd
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


