Látványos lesz
Nemzetközi utcaszínházi fesztivál kezdődik pénteken Nyírbátorban
Látványos utcai felvonulással pénteken kezdődik a Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátorban.
2015.07.10 00:30MTIDózsa György fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a 18 órakor induló karneváli menetben ott lesznek a résztvevő hét ország képviselői is, akik mintegy ötven produkcióban lépnek fel a háromnapos rendezvényen.
A fesztivál ünnepélyes megnyitóját a felvonulás után tartják a nyírbátori Papok-rétjén felállított nagyszínpadon, majd további hét helyszínen, a fesztiváltéren, a cirkuszi sátorban, a Minorita-udvarban, a Korona teátrumban, a Múzeumkertben, a Sétány-színpadon és a kocsmasátorban szerepelnek az argentin, cseh, lengyel, román, skót, szlovák és a házigazda magyar művészek.
A nyitónapon 19 órától hajnalig tart a program, benne a világhírű paszabi romazenekar, a Parno Graszt koncertje. Az ősi cigányzenét játszó együttes tagjai éjféltől igazi mulatozásra várják a fesztivál látogatóit a kocsmasátorban.
Pénteken a Picaro Társulat Sárkánytivornya II. című ősbemutatóját is láthatják az érdeklődők a Minorita-udvarban, illetve fellép az argentin Muraya és Freak egy-egy show-műsorral a cirkuszi sátorban.
Szombaton 16 órától szintén éjszakába nyúlóan követik egymást az előadások és a koncertek, és lesz girl-, tűz- és rock and roll show is.
Vasárnap 15 órától indul a zárónapi program, fellép a Szabad Színház, a Mikropódium, a Közért Színházi Társulat, a Barboncás Társulat, az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Lopótök Színtársulat, a Forte Társulat, az Aranygyapjú Társulat, illetve lengyel Teart Akt is. Koncertet a Zombori Zenekar és a Bordó Sárkány ad, 22 órától pedig a fesztiválzáró fényünnep látványában gyönyörködhetnek a résztvevők.
Dózsa György megemlítette még, hogy a Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi fesztivál várhatóan mintegy tízezer látogatójának ellátásáról a Magyar Népi Ízőrzők Lovagrendjének szakácsai, valamint a Borháló Borkereskedés neves borászai gondoskodnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


