Július 16-18.
Egy ideális világ bemutatására törekszik az idén hétéves Bánkitó Fesztivál
Egy ideális világot szeretne bemutatni az idén hetedik születésnapját ünneplő Bánkitó Fesztivál, amely a gazdag zenei kínálaton túl mintegy harminc civil szervezet programjaival és tucatnyi színházi előadással várja az érdeklődőket július 16. és 18. között.
2015.07.08 00:30MTI"Úgy gondoljuk, hogy nagyon sok olyan társadalmi probléma és kihívás van Magyarországon, amelyekkel az embereknek, a fiataloknak érdemes lenne foglalkozni" - mondta Schönberger Ádám fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Mint hozzátette, a szervezők célja egy olyan informális közeg megteremtése, amely lehetőséget ad az embereknek, hogy interaktív formában vegyenek részt olyan társadalmi problémákkal kapcsolatos vitákban, amelyekkel egyébként nem foglalkoznának év közben.
A fesztiváligazgató szerint már a kezdetektől fogva annak bemutatására törekednek, hogy milyen lehetne Magyarország egy ideális állapotában. Ennek jegyében vannak jelen a civil szervezetek - idén több mint harminc - és közösségek is a fesztiválon, amelynek idei közreműködői között van a Kettős Mérce, a Budapest Pride, a Játszóház Projekt, a Magyarhangya, a Migráns Szolidaritás Csoport, a Romakép Műhely és a Transparency International Magyarország.
Idén hat zenei színpad, illetve egy hetedik stégszínpad is várja az érdeklődőket: utóbbin a fellépő nagyzenekarok egyes tagjaival lehet majd találkozni. Mint Schönberger Ádám hangsúlyozta, a zenei program összeállításakor arra törekedtek, hogy olyan új és érdekes zenekarokat is meghívjanak, amelyeket különböző fórumokról már ismer a közönség, de a nagy fesztiválok megszokott menetébe nehezebben tudnak bekerülni.
Az idei fellépők között lesz az északi színpadon és a tószínpadon a Képzelt Város, Antonia Vai, a VAN filmzenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Mary PopKids, a Sena Live Band, a Margaret Island, a Jónás Vera Experiment, az Akkezdet Phiai, a Middlemist Red, a Bohemian Betyars, a Riddim Colony, Szabó Benedek és a Galaxisok, a Fran Palermo és a Puszi.
A fesztiváligazgató szerint idén nagyon gazdag színházi kínálattal, egy komplett színházi minifesztivállal várják az érdeklődőket. A Bánkitó Színházi Fesztivál repertoárjában többek közt független alkotóműhelyek - köztük a PLACCC, a Dollár Papa Gyermekei, a Független Színház, a Tünet Együttes és a Szputnyik Hajózási Társaság - kifejezetten a Bánkitóra készített és a fesztivál tematikájához szabott előadásait láthatják a nézők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06