Programajánló
Ráckevei Anna: gazdag évad van mögöttünk
Gazdag évad van a Csokonai Nemzeti Színház társulata mögött - hangsúlyozta Ráckevei Anna, a teátrum igazgatója a hétfői évadzáró társulati ülésen, kiemelve: a színház 340 előadást tartott Debrecenben, 19 tájelőadást játszottak, és mintegy 93 ezer nézőjük volt a szezonban.
2015.06.24 01:30MTIRáckevei Anna hozzátette: a jegyekből származó bevételük meghaladta a százmillió forintot, de sikeres volt iskolapedagógiai programjuk is, amit folytatnak a következő évadban.
A következő, 150. évadban 15 bemutatóval, köztük 7 nagyszínpadi, 5 kamara- és 3 stúdió-előadással, illetve jubileumi beszélgetésekkel várják a közönséget.
Ráckevei Anna elmondta: augusztus 28-án a Hitel Csokonai Színházról szóló számának bemutatójával, a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, illetve a magyar színjátszás jövőjéről szóló konferenciával indítják az évadot, augusztus 29-én pedig Debrecen lesz a helyszíne az országos évadnyitónak is.
Ez utóbbin adják majd át a Kaszás Attila-díjat is, amelynek egyik jelöltje Mészáros Tibor, a Csokonai Színház tagja - fűzte hozzá.
A jubileumi évadban havonta egy alkalommal rendezik meg a Csokonai történetek című estet, amelyen a színház egy-egy egykori művésze, rendezője, szerzője vall a színházhoz fűződő emlékeiről.
Ráckevei Anna bejelentette: október 7-én tartják az első nagyszínházi bemutatót, Orbán János Dénes A magyar Faust című művét viszik színre. A Hatvani István debreceni tanár, református lelkész, orvos és természetbúvár, "a magyar Faust" életét bemutató darabot Árkosi Árpád rendezi.
Az első operabemutató Donizetti Szerelmi bájitala lesz, ugyancsak októberben - fűzte hozzá az igazgató.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az évadzárón elmondta: a Csokonai Színház a város kulturális életének zászlóshajója, amit igyekeznek "anyagilag és szellemileg is támogatni".
Bejelentette: 2016-ben elkezdődnek a félkész Latinovits Színház befejező munkálatai, 2018-ban pedig megkezdődhet a Csokonai Színház épületének teljes rekonstrukciója. Hozzátette: előbbire 3 milliárd forint áll rendelkezésre egy magyar-román határon átnyúló program zászlóshajó projektje keretében, utóbbira 5 milliárd forintot biztosít a kormány az Orbán Viktor miniszterelnökkel május 18-án aláírt megállapodás alapján.
A leendő Latinovits Színház egyfajta missziót is betölt majd a térségben: a Kárpát-medencei magyar színjátszás posztgraduális képzőhelye lesz.
Az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően átadták az évad díjait a kiemelkedő teljesítményt nyújtott művészeknek.
A társulat néma főhajtással tisztelgett az évad során elhunyt tagjai, köztük Varga Magda operaénekes, a Csokonai Színház örökös tagja és Kóti Árpád Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze emléke előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


