Programajánló
Kiemelkedő látogatottság a Budapest Bábszínházban
Kiemelkedő látogatottsággal zárta évadát a Budapest Bábszínház, amely a 2015/2016-os évadban is minden korosztály számára tervez bemutatókat.
2015.06.23 23:30MTIA 2015/2016-os évad első felében mutatják be a Beatrix Potter meseregényéből készült Nyúl Péter című darabot Ellinger Edina rendezésében, amely az óvodásoknak szól. Az alsó tagozatosok - részben új szereposztással - ismét láthatják Lázár Ervin klasszikusát, A legkisebb boszorkányt Lengyel Pál rendezésében. Az ifjúsági és felnőttkorú közönség számára pedig a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, a Természetes Vészek Kollektívával együttműködésben készül az Oidipusz-karantén Veres András rendezésében - közölte a játszóhely az MTI-vel.
A Budapest Bábszínház 390 előadását a 2014/2015-ös évadban 98 ezer 391 néző látta, ami az előző szezonnal megegyező, 101 százalékos látogatottságot jelent.
A színház alapfeladatának tekinti a gyermek- és ifjúsági korosztály megismertetését a színházzal, ugyanakkor a műfaj hagyományainak ápolása mellett a kísérletezésre is nagy hangsúlyt fektet. Ennek megfelelően a 2014/2015-ös évadban A báb nem korosztály, hanem műfaj! mottó jegyében erősödött az ifjúsági- és felnőtt repertoár, ugyanakkor nem csökkent az óvodás és kisiskolás nézőknek szánt produkciók száma sem - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


