Programajánló
Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház
Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház: a Tíz emelet boldogság című előadást szerdán és csütörtökön két városban, három alkalommal játssza a társulat.
2015.05.25 23:32MTIMint írják, május 27-én Marosvásárhelyen, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban vendégszerepel a Tíz emelet boldogság, majd másnap Csíkszeredában, a harmadik alkalommal megvalósuló Lurkó Fesztiválon két alkalommal látható a produkció, amelynek tucatnyinál több szereplőjét Hannus Zoltán kelti életre - közölte a színház az MTI-vel.
Az öt éves kortól ajánlott Tíz emelet boldogság a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban készült, budapesti bemutatója 2014. március 20-án volt. Az előadás Gimesi Dóra azonos című meséjéből készült, amelyet Veres András adaptált színpadra, rendezője Kovács Petra Eszter, a bábokat Bartal Kiss Rita, a díszletet Grosschmid Erik tervezte, a zenét Teszárek Csaba szerezte.
A produkciót a 2013/2014-es évadban jelölték a Színikritikusok Díjára a legjobb gyerek- és ifjúsági előadások kategóriájában, az előadásban nyújtott teljesítményéért a Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozóján Hannus Zoltán a Magyar Bábművészek Szövetségének különdíját kapta.
A Csíki Játékszín és a Kortina Egyesület által megszervezett 3. csíkszeredai gyermek- és ifjúsági színházi találkozó május 26. és 31. között zajlik magyarországi, valamint erdélyi magyar és román bábtársulatok részvételével. A Lurkó Fesztiválon három magyarországi és öt erdélyi színház vesz részt tizenegy produkcióval. Az előadásokat szakmai program is kíséri, ennek keretében a Budapest Bábszínház dramaturgja, Gimesi Dóra is előadást tart a meseadaptáció és a mesedramaturgia kérdéseiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


