Miniszterelnökség
Védett lesz a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép is
A Miniszterelnökség a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben kezdeményezi Munkácsy Mihály Krisztis Pilátus előtt című festményének védési eljárását.
2015.06.16 07:15MTI"Az újabb védési eljárással a kormány megerősíti azt a korábbi szándékát, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotásai magyar érdekkörben maradjanak" - olvasható a Miniszterelnökség hétfői közleményében.
Emlékeztettek: a Miniszterelnökség egy héttel ezelőtt kérte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodáját a Munkácsy-trilógiához tartozó Golgota című festmény védési eljárásának elindítására. Az örökségvédelmi törvény szerint ez azt jelenti, hogy a képekre kiviteli tilalom, az őrzési helyében bekövetkező változás esetén bejelentési kötelezettség és állami elővásárlási jog vonatkozik.
Mint írták, a védési eljárás során előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága vitatja meg a védés ügyét, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot, amelyet a műalkotás tulajdonosa bíróságon megtámadhat.
Idén februárban jelentették be, hogy a magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06