"Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz!"
Cél a fiatalok olvasási kedvének felpezsdítése: Országos Tini Könyvtári Napok
A könyvtárak hagyományos őszi programsorozata az idén elsősorban a tizenéves korosztályt célozza meg: az Országos Tini Könyvtári Napok rendezvényeire többek között vetélkedőkkel, koncertekkel, filmvetítésekkel, kézműves programokkal és kiállításokkal várják az érdeklődőket.
2008.10.03 14:52MTIAz október 7. és 12. között országszerte zajló Könyvtárak összefogása a társadalomért elnevezésű rendezvénysorozat, amely minden évben más csoportra fókuszál, az idén - a sikeres baba, kölyök, felnőtt és nyugdíjas év után - a tizenéveseket igyekszik különféle programokkal becsalogatni a bibliotékákba.
A Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz! mottójú rendezvénysorozat ugyanakkor minden korosztályt megszólít, tartalmas szórakozást kínálva kicsiknek és nagyoknak egyaránt - mondta el Ramháb Mária, az országos programbizottság elnöke a rendezvényekről tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
A számtalan szórakoztató, tudományos és művészeti program közül a szervezők kiemelték az internetes olimpiai vetélkedőt, amelynek értékes díjait Cseh László úszó és Molnár Tamás vízilabdázó olimpikonok fogják október 11-én, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban átadni a nyerteseknek, valamint az Ez a király címet viselő, Mátyás király korát megidéző, szintén a világhálón zajló reneszánsz vetélkedőt.
A szórakoztató versenyek mellett előadások, könyvbemutatók, a legkülönfélébb stílusú zenei koncertek, táncos játékok, kézműves foglalkozások és kirakodóvásárok is a rendezvénysorozat részét képezik.
Az október 12-i Könyves Vasárnapon a bibliotékák rendkívüli nyitva tartással, színes programokkal és kivételes akciókkal várják az érdeklődőket. Ez utóbbiak közé tartozik az ingyenes beiratkozás, az ingyenes internet használat, a filléres könyvvásár és a megbocsátás napja, amelynek keretében a programsorozathoz csatlakozott könyvtárak elengedik a késedelmi díjat az aznap visszahozott, még nem perelt könyvekért és kottákért.
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat 408 településen nagyjából 500 bibliotéka összefogásával jött létre. A majd 3000 különféle program mindegyike ingyenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


