Métely
Megjelent a Menetelés az életért mozgalom elindítójának könyve magyarul
A kötet budapesti bemutatóján a szerző azt mondta: könyvében a mai kor egyik jellegzetességéről, a látens antiszemitizmusról ír, amely a "közönyösség által a társadalom minden területét áthatja".
2015.05.30 02:30MTIA hallgatás leplének szétszakítása címmel jelent meg magyarul Jobst Bittner német lelkésznek, a Menetelés az életért mozgalom alapítójának könyve. A kötet pénteki, budapesti bemutatóján a szerző azt mondta: könyvében a mai kor egyik jellegzetességéről, a látens antiszemitizmusról ír, amely a "közönyösség által a társadalom minden területét áthatja".
Jobst Bittner kiemelte: a holokausztról való hallgatás nemzedékről nemzedékre öröklődik, és "ha nem vagyunk képesek szétszakítani a hallgatás leplét, akkor nem leszünk képesek a nemzet jövőjét alakítani". A hallgatás több szinten valósul meg: családi, egyháztörténeti és nemzeti síkon - hangoztatta a szerző.
Szólt arról is, hogy Németországban a háborús bűnök elkövetőinek és a holokauszt túlélőinek leszármazottjai még mindig a múlt örökségétől szenvednek, "és csak akkor élhetik majd meg a gyógyulást és felépülést, ha észreveszik egymást, megbocsátanak egymásnak, és kiengesztelődve egymásra találnak. Ez csak akkor történhet meg, ha szétszakad a hallgatás rájuk boruló leple" - fogalmazott.
A német lelkész felidézte, hogy Tübingenből, abból a dél-németországi városból, ahol él, a 15. században, a Tübingeni Egyetem megalapításakor, 400 évre elűzték a zsidókat. A náci időkben pedig az egyetem volt az első "zsidómentes" intézmény. A város egyetemén összesen 300 SS-tag végzett, akikre mintegy 700 ezer zsidó ember meggyilkolása vezethető vissza. A fő bűnös azonban a tübingeni "hallgató lakosság" volt - hangsúlyozta.
A II. világháború után még 30-40 év telt el hallgatásban és közömbösségben. A nagyapák nem beszéltek az általuk elkövetett tettekről, így egyik nemzedék a másik után élt a holokauszt árnyéka alatt - mondta a könyv szerzője.
Jobst Bittner hangsúlyozta, a múlt feldolgozásának különböző szintjei vannak, de a legalapvetőbb az igazsággal való szembenézés. Hozzátette: könyvében sokan elmesélik saját történetüket, azt, hogy miként derítették ki nagyszüleik SS-tagságát, és beszámolnak arról is, hogy családi múlt feltárása milyen mélyen megrendítette őket.
A könyvbemutatón részt vett Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Mohos Gábor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


