Könyvhét
Tíz napon át tart a könyves seregszemle Székesfehérváron
Június 1-jétől tíz napon át tart Székesfehérváron a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok: a rendezvényen könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, egyéb kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
2015.05.29 02:30MTIBrájer Éva alpolgármester a programsorozatot felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei esemény díszvendége Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus és Faludi Ádám író, költő lesz.
Az alpolgármester emlékeztetett, hogy 2013-ban, a Szent István Emlékévben a könyvhét országos megnyitója a városban volt, azóta az önkormányzat támogatásával kiemelt nagyrendezvénnyé vált és magas színvonalú kulturális programokat kínál az esemény.
Mint mondta, nagy figyelmet szentelnek a könyvhétnek, pedig a küldetés nem egyszerű. "Az olvasás fontosságát a mai világ információözönében nem könnyű bebizonyítani" - fogalmazott.
Bobory Zoltán író, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, az ukrajnai események miatt különösen fontos a kárpátaljai magyarságnak, hogy segítenek nekik az anyaországban élők. Éppen ezért jótékonysági könyvvásárt tartanak, a befolyó összeget pedig a kárpátaljai magyar irodalmi közösségnek szánják és az Együtt irodalmi folyóirat megmentésére fordítják.
A tíznapos rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója június 4-én lesz, de már azt megelőzően is lesznek programok a város különböző pontjain. Szombatig a Városház téren a kitelepülő könyvtárak, könyvesboltok bemutatókkal egybekötött dedikálásai, illetve koncertek, színházi előadások biztosítják majd a tartalmas időtöltést.
Olyan ismert költők, írók látogatnak Székesfehérvárra, mint Szentmártoni János, Domonkos László, Lőrincz L. László, Kollár-Klemencz László, Müller Péter és Vámos Miklós.
A legfiatalabbakat Gubás Gabi színésznő interaktív mesével, a Ziránó Színház a Babszem Jankó, a Szabad Színház a Szegény Tóbiás című előadással szórakoztatja, koncertet ad a Zabszalma együttes és a Kiskalász zenekar, de lesz mesetablet-bemutató is.
A Városház téri színpadon fellép a Blahalouisiana, a Kávészünet, a Zombori zenekar és a Szőke Nikoletta Quartet. Június 8-án a Vodafone Sportcsarnokban a Virtuózok fiatal tehetségei az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kíséretében mutatkoznak be a Komolyzene, ahogyan még sosem láttad elnevezésű gálaesten Werner Gábor vezényletével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06