Cannes
Nemes Jeles László: megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe kerülni
Filmje készítésekor egyáltalán nem díjakban gondolkodott, elsősorban az érdekelte, hogy az alkotás mennyire tud a kortársaihoz szólni.
2015.05.25 08:33MTIMegrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot - mondta vasárnap este az MTI-nek Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon.
"Nagyon komoly dolog, hogy a zsűrinek is ennyire tetszett a film azok után, hogy a fesztiválon sokat volt róla szó, és hogy el tudtuk adni mindenhol a világban. Ráadásul a Sonynak (az amerikai forgalmazónak) nagyon nagy tervei vannak vele" - hangsúlyozta a rendező.
Elmondta, hogy filmje készítésekor egyáltalán nem díjakban gondolkodott, elsősorban az érdekelte, hogy az alkotás mennyire tud a kortársaihoz szólni. A cannes-i szereplés pedig érzése szerint azt bizonyítja, hogy a Saul fia képes rá.
A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben.
A Franciaországban felnőtt, és filmes iskolát nem végzett rendező a filmes világban "outsidernek" tartja magát. Meghatározó számára, hogy sokat élt külföldön, de ugyanakkor - mint emlékeztetett rá - mindenhol fontosnak tartja megemlíteni, hogy teljesen magyar filmet készített, jóllehet az alkotásban nyolc nyelven beszélnek és hét ország színészei játszanak. Azt is kiemelte, hogy továbbra is Magyarországon szeretne dolgozni.
A Soá című kilenc és félórás francia dokumentumfilm rendezője, Claude Lanzmann - aki a fesztiválon megnézte a magyar versenyfilmet - telefonon gratulált Nemes Jeles Lászlónak a Nagydíjhoz.
"Mi egy családhoz tartozunk. Nem lehet az európai zsidóság megsemmisítését, ezt a tragikus eseménysorozatot bárhogy ábrázolni. Ez egy bizonyos hozzáállást igényel. Lanzmann és én hasonló dolgokat tartunk problematikusnak" - mondta a 90 éves rendezővel való találkozásáról Nemes Jeles László.
A díjátadót követő sajtótájékoztatón a rendező elmondta: nagyon örül, hogy a filmet az egész világon forgalmazni fogják és a lehető legtöbb emberhez eljuthat, ebben a cannes-i díj nagyon nagy segítséget nyújthat.
"Európát a mai napig kísérti a holokauszt emléke a zsidó lakosság elpusztítsa miatt. Ez az érzés minden nap velünk van, Magyarországra pedig ez különösen igaz. Onnan deportálták a legtöbb embert: nyolc hét alatt csaknem félmillió embert, ebből pedig mintegy százezer gyermeket, többségüket egyenesen a gázkamrákba. Ez pedig a mai napig nincs feldolgozva" - mondta a rendező.
A film új nézőpontját illetően megjegyezte, hogy a fiatal generációknak akart érthetően beszélni a holokausztról, mert nekik már nincs lehetőségük a túlélőktől megtudni az igazságot. "Ez a film nem a túlélésről szól" - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06