60-70 zenész, több ezres közönség
Hatodszor lesz dzsesszfesztivál Ózdon
Jövő héten pénteken-szombaton immár hatodik alkalommal kerül sor a dzsesszparádéra. Hét-nyolc zenekar, mintegy 60-70 zenész játszik a várhatóan több ezres közönség előtt, köztük lesznek a város több pontján utcazenészek is.
2015.05.24 01:30MTIAz ózdi dzsesszfesztivál célja, hogy közel vigyék az emberekhez ezt a műfajt - mondta Varga Tibor, a rendezvény igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton délben.
Jövő héten pénteken-szombaton immár hatodik alkalommal kerül sor a dzsesszparádéra. Hét-nyolc zenekar, mintegy 60-70 zenész játszik a várhatóan több ezres közönség előtt, köztük lesznek a város több pontján utcazenészek is - mondta a szervező.
A rendezvény célja, hogy az egész várost bevonják a programokba, ennek jegyében nemcsak statikus helyszíneken, hanem egy mozgó kamionról is megszólal majd a dzsessz - mondta Varga Tibor.
A szervező elmondta, hogy a fél évtizede évről-évre megrendezett ózdi dzsesszfesztivált jelentősen támogatja a város.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


