Programajánló
Fishing on Orfű - A PTE is ott lesz
Idén először lesz víziszínpad is, ahol napi két akusztikus minikoncertet lehet meghallgatni, akár strandolás közben vagy gumimatracon fekve.
2015.05.08 05:37MTIAz egyik nagyszínpad névadójaként, party tér létrehozásával, valamint fúvószenekarával és táncegyüttesével a Pécsi Tudományegyetem is megjelenik (PTE) a nyolcadik, június 17. és 20. között zajló Fishing on Orfű fesztiválon - jelentették be csütörtökön a rendezvény szervezői és az intézmény képviselői Pécsen.
Mint azt Bokor Zoltán, a Fishing on Orfű Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményére már elővételben elfogyott valamennyi jegy és bérlet. Hozzátette, hogy ezt már egymás után a második évadban sikerült elérniük, amivel a Fishing on Orfű egyedülálló a hazai fesztiválpalettán. A tavalyi, szintén telt házas rendezvényen több mint 20 ezren fordultak meg.
A PTE - újdonságnak számító - részvételéről Zeller Gyula, az intézmény rektorhelyettese csütörtökön írta alá a szervezőkkel a megállapodást. Mint azt az egyetemi vezető elmondta, a PTE mint Magyarország első egyeteme elkötelezett híve a tradíciók megőrzésének és az igényes programoknak, és arra törekszik, hogy a további években is folytatódjon a közös munka.
A megállapodás értelmében a PTE lesz az egyik nagyszínpad névadója, az intézmény kialakít egy ingyenes egészségügyi szűréseket biztosító party teret, ahol többször is fellép majd a PTE Brass Band egyetemi fúvószenekar és az intézmény táncegyüttese.
Lovasi András, a rendezvény tulajdonosa emlékeztetett arra, hogy összesen 118 fellépő lesz a fesztiválon, amelynek nulladik napján, június 17-én ismét tematikus koncertet ad a Kispál és a Borz.
A sajtótájékoztatón bejelentették a szervezők, hogy idén először lesz víziszínpad is, ahol napi két akusztikus minikoncertet lehet meghallgatni, akár strandolás közben vagy gumimatracon fekve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


