Alternatív zenei színtér
Fishing on Orfű: már kaphatók bérletek a jövő évi fesztiválra
A nyolcadik Fishing on Orfű fesztivál 2015. június 17. és 20. között lesz, a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményére hétfőtől kaphatók a bérletek.
2014.12.02 05:30MTI
freedigitalphotos.net/pixomar
A végleges program jövő tavaszra áll össze, az elmúlt évekhez hasonlóan mintegy száz fellépővel számolunk, a június 17-i nulladik napon, csakúgy mint idén, a Kispál és a Borz játszik - írták közleményükben a szervezők.
A közönségtől 2010-ben elbúcsúzott, tavaly óta azonban korábbi lemezeivel újra koncertező, az orfűi fesztiválon 2014-ben, 2015-ben és a tervek szerint 2016-ban is fellépő zenekar idén a Bräutigam Gábor dobos kiválásáig tartó időszakból szemezgetett, jövőre az 1994 és 1998 közötti évekből a Sika, kasza, léc, az Ül, a Bálnák, ki a partra, valamint a Holdfényexpressz című lemez legjobb dalaiból válogat.
A Kispál és a Borz kiadványsorozattal dokumentálja a három éven át tartó tematikus visszatérését: minden decemberben díszdobozban, hangzásában feljavítja adja ki lemezeit, a csomagba az adott év orfűi Kispál-koncert DVD-je is bekerül - közölték a szervezők.
Az első kiadvány december 10-től kapható, négy újramaszterelt sorlemezt és az idei orfűi koncert DVD-jét tartalmazza. A Fishing on Orfű szervezői egy internetes hírportállal közösen 2015 elején audiovizuális projektet indítanak. A Nagyszoba nevű kezdeményezés keretében zenekaroknak többnyire nem hétköznapi tárgyakkal megszólaltatott dalait rögzítik és a videókat az interneten közzéteszik.
"Továbbra is szeretnénk olyan zenekarokra felhívni a figyelmet, amelyeket értékesnek tartunk, de még nem ismertek széles körben" - mondta Lovasi András, a fesztivál egyik ötletgazdája, a Kispál és a Borz frontembere. Mint hozzáfűzte, a fiatal tehetségeket nem tehetségkutató keretei között, hanem egy olyan szobában képzelik el, ahol nem megszokott eszközökkel, például sörösüvegeken vagy poharakon kell zenélni, a groove pedig lehet akár ajtócsukódás vagy papírtépés.
"Ha kimozdítunk egy zenekart a komfortzónájából, nagyon érdekes dolgok születhetnek" - vélekedett Lovasi András. A projekt kezdetben meghívásos alapon működik, de a Nagyszoba helyszínként is jelen lesz a 2015-ös Fishingen, ahol bárki kipróbálhatja magát "szobazenészként".
A Fishing on Orfű fesztiválra tavaly valamennyi bérlet és jegy elővételben elfogyott, a látogatók száma meghaladta a húszezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


