Struktúra
Budapest és Bécs századfordulós építészeti összhangjáról nyílt fotókiállítás
A bécsi tárlat 300 képen keresztül szemlélteti a két Duna-parti főváros századfordulón kialakult építészeti arculatát.
2015.04.21 04:30MTI
A megnyitón résztvevő Szalay-Bobrovniczky Alexandra budapesti főpolgármester-helyettes elmondta: a kiállítás, amelynek anyaga eddig még sehol nem volt látható, a polgári korszaknak azt a városképét mutatja be, amelyre sokan példaként tekintenek. Egy város akkor tud sikeres lenni, ha egyszerre van meg benne az újítás szelleme és a tradíció tisztelete - mondta a főpolgármester-helyettes, és hozzátette: a kiállítást várhatóan a Várkert Bazárban láthatja majd a budapesti közönség, előreláthatólag fél év múlva.
A kiállítás magyar társkurátora, Tamáska Máté a megnyitón elmondta: a Duna folyó kultúrközösséget is jelent, a folyó menti fővárosok közötti építészeti különbségeket az eltérő földrajzi fekvésük eredményezi. A körutas szerkezet, a széles utakon haladó villamosok, a császári és királyi vár pompája, valamint a két város operaháza Bécs és Budapest rivalizálására emlékeztet. A kiállítás anyag felhívja a figyelmet a különbözőségekre is. A Duna belvárostól való eltérő közelsége más-más panorámát kínál a két városban, és a Ring és Nagykörút nyomvonala is csak a térképen mutat hasonlóságot, a parkok és a középületek másfajta képét mutatják a két útnak. A két város szimbóluma lett a háború előtti boldog békeidőknek - mondta a kurátor.
A kiállítás másik kurátora, Adolph Stiller, a bemutató tárlatvezetésen a városfejlesztés aranykoraként jellemezte a 19. és a 20. század fordulóját. Kifejtette: Bécs idén ünnepli a Ringstrasse 150. évfordulóját, amely egyben a nagyváros kialakulásának kezdete. Ha néhány év különbséggel is, de az osztrák főváros építkezései a budapesti munkálatokkal egy időben folytak, hiszen a két főváros meghatározó épületeit majdnem egy időben építették, a bécsi operaházat és Ringstrassét 1870-ben, míg a budapesti Andrássy utat és az operaházat 1890-ben. Néhol akkora a hasonlóság, hogy a korabeli fotókon csak nagy odafigyeléssel lehet megállapítani, melyik fővárosban készült - hívta fel a figyelmet.
A kiállítás a bécsi Collegium Hungaricum, a Wien Museum, a bécsi Wiener Städtische-csoport, a budapesti Történeti Múzeum, az Osztrák Kultúrfórum és Budapest Főváros Levéltárának közös munkájával jött létre.
Június 2-án pódiumbeszélgetést tartanak a témában, a tárlat június 5-ig látható a bécsi Ringturm galériában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06