A cirkuszok világnapja
Ma van a városligeti Cirkuszparádé
Artisták, mazsorettek és szambatáncosok vonulnak fel az idei városligeti cirkuszparádén, amelyet szombaton, a cirkuszok világnapján rendeznek meg a fővárosban.
2015.04.18 08:18MTI
Az akcióval a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszparádék 19. századba visszanyúló, Amerikából induló hagyományait eleveníti fel, amely szerint a városba érkező vándorcirkuszi társulatok díszes menetben vonultak végig az utcákon.
A Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti színpadon a Szölöskislaki Artista Iskola bemutatójával kezdődik a program, majd a délelőtti Circussimo! előadás után elindul a menet az Állatkerti körúton a Hősök teréig, és ugyanezen az útvonalon érkezik vissza délután az épület elé. A kosztümös artisták, lovas huszárok, mazsorettek, brazil szamba táncosok, oldtimer autók, gólyalábasok, valamint a Circussimo! című új műsor teljes társulatának felvonulását Pintér Tibor Lovasszínházának társulata egészíti ki, akik klasszikus cirkuszi időket idéző hintón adják elő produkcióikat.
A program után a szabadtéri színpadon fellépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai, valamint a Feeling Mazsorett Tánccsoport.
A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben április hónap harmadik szombatján tartják a cirkuszok világnapját azzal a céllal, hogy a közönség jobban megismerhesse a művészeti ág sokszínűségét és kulisszatitkait.
A szövetség a világnapra meghirdette a "cirkuszszelfi napot" is, amelynek célja, hogy minél több cirkuszrajongó készítsen magáról, vagy barátairól bohócorros fotót. A kezdeményezéshez kapcsolódva a parádén résztvevő művészekkel és a közönséggel délelőtt közös fénykép is készül.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06