BTF
Promenáddal nyílik a Budapesti Tavaszi Fesztivál
Tavasznyitó promenáddal, utcai rendezvényekkel várják az érdeklődőket a mai napon a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) szervezői.
2015.04.11 07:30MTIBán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, a fesztiválszervező operatív tanács tagja az M1 aktuális csatornának ismertette a programokat.
Három helyszínről - a Fővám térről, a Városháza parkból és a Szent István térről - csaknem hatszáz hivatásos és amatőr táncos, énekes, zenész indul el a városban, hogy bejelentse a tavasz kezdetét.
Az Andrássy úton haladva egy-egy állomás-helyszínen, a Liszt Ferenc téren és a Kodály köröndön további produkciók várják a felvonulókat, a Hősök terére érve pedig egy összművészeti nagy produkció zárja a promenádot, amelyben akár a közönség is részt vehet.
A BTF április 10. és 26. között több mint 170 program várja a közönséget. A fesztivál 17 napja alatt zenével, tánccal, színházi előadásokkal, kiállításokkal és egyéb programokkal várják a közönséget. Példaként említette, hogy a városban 8 piros "fesztiválkockát" helyeznek el, amelyekhez különböző programok kapcsolódnak majd: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtti téren versekkel szórakoztatják majd az érdeklődőket a költészet napján.
Bán Teodóra kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a kormányzat és a fővárosi önkormányzat támogatásával megvalósuló fesztivál Budapest kulturális, szellemi értékeit mutatja be mintegy 50 helyszínen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06