Megnyílt a fesztivál
Női sorsokkal foglalkozik a Titanic filmfesztivál
A kilenc napon át zajló vetítéssorozaton 34 nemzet 52 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének munkáit.
2015.04.10 22:30MTIFeszes, tömör műsorral várja a közönséget a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramja idén a női sorsokkal foglalkozik - mondta el Horváth György fesztiváligazgató az MTI-nek.
A kilenc napon át zajló vetítéssorozaton 34 nemzet 52 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének munkáit. A fesztivál idei kínálatát az új programigazgató, a dán Allan Sorensen válogatta.
"Büszkék vagyunk az idei programra: feszes, tömör, sok olyan eleme van, amiért hosszan küzdöttünk Allannel, és most jóleső érzés, hogy sikerült megvalósítani. Ezek közé tartozik a 71 című brit film is, amellyel megnyílik a fesztivál" - számolt be Horváth György.
A nyolc szekcióban zajló vetítések mellett több panelbeszélgetés és gálavetítés is színesíti a műsort. "Szombaton a The Duke of Burgundy bemutatójára kerül sor, amelyen a film rendezője, Peter Strickland, két főszereplője, Chiara D'Anna angol és Sidse Babett Knudsen dán színésznő, valamint a koprodukción dogozó magyar stábtagok is megjelennek" - emelte ki a fesztiválkapitány.
A versenyfilmek közül többet is elkísérnek a rendezők. Itt lesz az Underdog svéd rendezője, Ronnie Sandahl, a finn J.P. Valkepaa a Megléptek alkotója, a francia Lucie Borleteau, a Fidelio - Alice utazásaival és a görög Stathis Athanasiou is az Alphával. A rendezők filmjeik bemutatása után közönségtalálkozón osztják meg gondolataikat a nézőkkel.
A fesztivál versenyszekciója a kiemelt női sorsokkal foglalkozik. Allan Sorensen, a programigazgató ötlete volt, hogy tematikus legyen a versenyprogram. "Két legyet ütöttünk egy csapásra: letisztult, hogy első és másodfilmesek munkáit válogattuk be a mezőnybe és kifejezetten azokat az alkotásokat, amelyekben női sorsok körvonalazódtak. Ezzel rímeltünk ez elmúlt évek műsorára is, hiszen a Titanicon korábban is feltűntek ilyen témájú filmek és reflektáltunk a világban tapasztalható filmes változásokra is. A nyolc versenyfilmünk a legkülönbözőbb országokból és kultúrákból ábrázol női sorsokat" - fejtette ki Horváth György.
A háromtagú nemzetközi zsűribe a hagyományokhoz híven meghívták egy másik nemzetközi fesztivál vezetőjét, ezúttal a finnországi Midnight Sun fesztivál igazgatóját, Timo Malmit. Zsűritag a térség egyik legismertebb veterán filmkritikusa, a szerb Borislav Andelic is, aki nagy múltú szerbiai fesztiváloknak volt a tanácsadója és igazgatója, emellett ő a szerb FIPRESCI elnöke. "Nagyon örülök, hogy Ragályi Elemér társult magyar zsűritagként. Filmje, a Kukoricasziget a kérésére debütál a Titanicon, és a bemutatót követően ő is közönségtalálkozón beszél majd az alkotásról" - fűzte hozzá a fesztiváligazgató.
A nemzetközi filmmustrán Dzsafar Panahi Arany Medve-díjas Taxi című filmje, Mads Mikkelsennel A megváltás című dán western és az Edward Snowdenről szóló, Citizenfour című Oscar-díjas dokumentumfilm is szerepel.
A Titanic két új szekciójának egyike, a Fesztiválkedvenc több filmje is politikai konfliktusok közt élő emberi sorsokat választott témájául, ezek közé tartozik a Ragályi fényképezte grúz dráma, a Kukoricasziget is. A Valami vadság válogatásban látható a Hétköznapi vámpírok című új-zélandi dokuparódia, amelynek hősei a mai világba beilleszkedni vágyó halhatatlan vámpírok.
A Titanic filmfesztiválnak a megszokott öt budapesti helyszín, az Uránia Nemzeti Filmszínház, az Örökmozgó, a Puskin és a Toldi mozi, valamint az A38 Hajó ad otthont. A vetítések előtt látható befutófilmet a fesztivál két helyszínén vették fel. A produkció szereplője és koreográfusa Simon Renáta táncművész és Újvári Milán táncművész - mesélte a fesztiváligazgató, aki elismeréssel szólt munkájukról.
A teljes program a titanicfilmfest.hu oldalon olvasható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06