Programajánló
Ibolyaszínbe öltözik a gödöllői kastély vasárnap
Erzsébet királyné kedvenc virágja áll a középpontban vasárnap a gödöllői királyi kastély programjaiban.
2015.04.04 12:30MTITüske Boglárka, a kastély kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a királyné maga rendelkezett arról, hogy lakosztályát ibolyaszínű kárpitokkal borítsák, szobáit - a szalont, az írószobát, öltözőt és hálót - ezért az ibolya jellemezte, amikor pedig Gödöllőre érkezett, a kertben árvácska és ibolya fogadta.
A vendégeket vasárnap Erzsébet királyné köszönti kapunyitáskor, az udvari fogadást a kastély dísztermében tartják, ahol az ifjú alattvalók korhű körülmények között találkozhatnak a kastély űrnőjével.
Hozzátette: A kastély urai és úrnői elnevezésű játékos családi tárlatvezetés során nemcsak az egykori lakókkal és életükkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem a kor és a királyi udvar szokásaival, etikettjével és az is kiderül, hogy királyi gyermeknek lenni sem volt könnyű.
A programokon nemcsak ibolyagyűjtéssel egybekötött családi tárlatvezetést és ibolyakiállítást kínálnak, de ibolyás finomságok kóstolóját is. A Virágkonyha Sisi nyomán című előadásból megtudható, hogy Sisi kedvencei közé tartozott az ibolyafagylalt vagy a kandírozott ibolya és az is, hogy italokat, desszerteket, süteményeket, salátákat, illatos csemegéket is lehet készíteni a tavasz jellegzetes virágából.
Hétfőn hagyományőrző programokkal folytatódik a húsvéti hétvége, így tojásfestéssel, csokitojás-kereséssel, de mindkét napon várják a gyerekeket kézműves foglalkozások, meseelőadások és közös játékok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


