Erdei vasúttal vagy gyalogosan
Tavaszköszöntő túrák indulnak húsvétkor a Gemencben
A tavaszt ünneplő túrákra várja a természetbarátokat szombaton a Gemenc Zrt., a kirándulók erdei vasúttal és gyalogosan járhatják be a gemenci ártéri erdőt.
2015.04.01 05:30MTIA Gemenci kikelet elnevezésű program keretében két túra indul szombaton délelőtt a Gemenc északi kapujának számító keselyűsi fogadóépülettől, illetve a pörbölyi ökoturisztikai központtól.
A résztvevők túravezetők segítségével ismerhetik meg az ébredő gemenci erdő növény- és állatvilágát. A Keselyűstől induló túra a Gemenc-Dunapartig erdei vasúton halad, amit egy hét kilométeres gyalogtúra követ a Forgó-tavi tanösvénynél. Az útvonalon mások mellett fekete gólyákat, nagykócsagokat, vöcsköt, vízi tyúkot, bakcsót lehet majd megfigyelni, és kis szerencsével a közelben fészkelő réti sast is megpillanthatják a túrázók.
A Pörbölyről induló kirándulás Lassi állomásig tartó első szakaszát vasúton, majd egy 9 kilométeres távot gyalogosan tehetnek meg a természetbarátok holtágak, ártéri rétek érintésével. Az útvonal vadföldek mellett halad majd, de meg lehet figyelni a Rezéti-Dunánál lévő szürkegém-telepet is, ahol körülbelül harminc pár fészkel - mondta Badari-Csiszár Angéla programszervező az MTI-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


