A harag útja
Mad Max a cannes-i fesztiválon tér vissza
A 68. cannes-i filmfesztiválon lesz a világpremierje a Mad Max című kultuszfilm A harag útja című negyedik részének.
2015.03.25 19:58MTIGeorge Miller futurista alkotását versenyen kívül mutatják be május 14-én a világ egyik legrangosabb seregszemléjén - jelentették be szerdán a szervezők Párizsban.
Harminc évvel az utolsó epizód után a negyedik rész egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol az üzemanyagért és a vízért szállnak szembe egymással a bandák.
A korábbi három Mad Max-filmben a címszerepet alakító Mel Gibson helyét Tom Hardy brit színész veszi át, Furiosa császárnőt pedig Charlize Theron dél-afrikai színésznő alakítja.
A film a cannes-i bemutatót követő napokban kerül a mozikba.
A 70 éves Miller rendezte Mad Max-trilógia első darabja 1979-ben debütált. A Mad Max 2. - Az országúti harcos 1981-ben került a mozikba, a Mad Max 3. - Az igazság csarnokán innen és túl című részt pedig 1985-ben mutatták be.
Történetében először két elnöke lesz a május 13. és 24. között megrendezendő cannes-i filmfesztivál zsűrijének: Joel és Ethan Coen amerikai rendezők, akik 1991-ben kaptak Aranypálma-díjat.
A tavalyi év után pedig idén is Lambert Wilson francia színész és sanzonénekes lesz a seregszemle házigazdája.
A meghívott filmek listáját április 16-án teszik közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06