Meghívás
Magyar koprodukcióban készülő filmterv a cannes-i fesztiválon
Meghívást kapott Kristóf György szlovák-magyar koprodukcióban, cseh és francia partnerekkel készülő Out című filmterve a filmfesztivál Atelier filmterv-fejlesztő fórumára.
2015.03.03 17:53MTIA Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Mirage Film Stúdió koprodukciójában készülő Out egy ötvenen túli családapa kelet-európai utazásának és útkeresésének történetét mutatja be minimalista eszközökkel és abszurd humorral elmesélve - közölte a Magyar Filmunió kedden az MTI-vel.
Az Out főszereplője a tervek szerint Terhes Sándor (Glamour, A nyomozó) lesz, operatőre Pohárnok Gergely (Taxidermia, Utóélet, Miele, Szabadesés), magyar producere Taschler Andrea (Bibliothéque Pascal, Délibáb).
A szlovákia születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Az Atelier-t 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy a művészi minőségük és eredetiségük által kiemelkedő filmtervek létrejöttét előmozdítsák.
A rangos szakmai fórumra idén 14 országból érkező 15 filmterv alkotója kapott meghívást. A korábbi években Fliegauf Bence, Ujj Mészáros Károly és Kenyeres Bálint vett részt a cannes-i Atelier-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06