A bemelegítés
Születésnapos magyar fellépők a VOLT Fesztivál nulladik napján
Idén is lesz egy bemelegítő, nulladik nap a soproni VOLT Fesztiválon. A rendezvény június 30-án kedden délben nyitja meg kapuit, aznap lép fel az idén jubiláló Ganxsta Zolee és a Kartel, Heaven Street Seven, 30Y, Irie Maffia és Intim Torna Illegál is.
2015.03.12 11:39MTITöbb, egyelőre meg nem nevezett sztárvendéggel közösen lép színpadra a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján. A két alapító, Döglégy (Zana Zoltán) és Big Daddy (Kalmár László) újjászervezett zenekarral turnézik a jubileumi évben - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
A Heaven Street Seven ugyancsak 20 éves, és idén - mint azt korábban bejelentette - búcsúzik a közönségtől, így a VOLT-tól is. Szűcs Krisztián frontember korábban az MTI-nek elmondta, hogy a turnén a nagy slágerek mellett régen elfeledett dalokat vesznek elő. A HS7 már a soproni fesztivál kezdeti éveiben is törzsvendég volt a rendezvényen, a csapat korábban CD-t és videokazettát is megjelentetett a VOLT-on tartott koncertjéből.
Ugyancsak állandó vendégnek számít a VOLT-on a 30Y zenekar. A pécsi csapat idén 15 éves, ezt ünnepli a Lővér kempingben is. Szintén születésnapos a 10 éves Irie Maffia, valamint az 5 éves Intim Torna Illegál - ők szintén fellépnek a VOLT-on június 30-án, akárcsak az Animal Cannibals.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


