94 éves volt
Elhunyt Varga Magda operaénekes
Életének 94. évében kedden éjjel elhunyt Varga Magda operaénekes, érdemes művész, nyugalmazott főiskolai docens, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja.
2015.02.25 18:09MTIVarga Magdát a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.
1922. január 22-én született Mogyoródon. Tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett, a negyvenes évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult, tanárai közé tartozott László Géza és Posszert Emília.
1950-ben a Magyar Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt. 1956-ban a négy éve alakult debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott; Gertrudis királyné szerepében debütált - idézik fel a Csokonai Színház gyászközleményében.
1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. Az operát húsz éven át tartotta műsorán a Csokonai Színház, ez idő alatt számos partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet.
Rossini Olasz nő Algírban című művében Isabellát, az Aidában Amnerist, A trubadúrban Azucenát, a Bánk bánban Gertrudist, Ponchielli La Giocondájában a vak asszonyt, Kodály Székelyfonójában a háziasszonyt, a Cigánybáróban Mária Terézia szerepét is nagy sikerrel adta elő.
1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Zeneakadémia debreceni tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban. 1997-ben prózai szerepekre hívta Czeizel Gábor, és így új oldalról ismerhette meg a közönség.
Varga Magdát 1974-ben érdemes művész címmel, 2008-ban Csokonai-díjjal tüntették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


