4,4 milliárdot szánnak rá
Sziget rekordbüdzséből
A tavalyi 3,6 milliárdról 4,4 milliárd forintra nőtt a fesztivál költségvetése, a rendezvényen az eddigi napi 85 ezer helyett 90 ezer vendég lehet a cél. Időarányosan már most 50 százalékkal több jegyet adtak el, mint tavaly, már a zenei program meghirdetése előtt is rekordgyorsasággal fogytak a belépők.
2015.02.12 21:30MTIRekordot döntve a tavalyi 3,6 milliárd forintról 4,4 milliárd forintra nőtt a Sziget fesztivál költségvetése, a rendezvényen az eddigi napi 85 ezer helyett 90 ezer vendég lehet a cél - írja a Világgazdaság.
A fesztivál tavaly 415 ezer látogatóval új rekordot állított fel, de jó esély van arra, hogy az idén új csúcs szülessen, időarányosan már most 50 százalékkal több jegyet adtak el, mint az előző évben. Gerandai Károly főszervező elmondta, hogy már a zenei program meghirdetése előtt is rekordgyorsasággal fogytak a belépők.
A lap megjegyzi, hogy a Sziget büdzséjének 20 százalékos emelése mintegy felét elviszi Robbie Williams, aki a mínusz egyedik napon ad koncertet. A Balaton Soundra is többet költenek idén (tavaly átlépték az 1 milliárd forintot), a VOLT pedig 700-800 millió forintos költségvetésből gazdálkodhat.
A bevételi oldalon az átlagosan 10 százalékos jegyáremelés hozhat sokat. Tavaly az állam a Nagyon Balaton fesztivált 265 millióval támogatta, emellett összesen 150 millióval a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat; az idei támogatásról egyelőre nincs döntés.
A Világgazdaság megjegyzi ugyanakkor, hogy a reklámadó például a Sziget esetében az eddigi 13 millió forintról a tervezett 5 százalékos kulcs miatt 50 millió forintra nőhet, és a fesztivál más kiadásai is emelkedhetnek kormányzati döntések következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06