A Weöres Sándor-drámapályázat győztes darabja
Ősbemutató Szombathelyen - Székely Csaba: Vitéz Mihály
A történet szerint a karizmatikus Mihály vajda a 16-17. század fordulóján egymás ellen fordítja a székelyeket és a magyarokat és elfoglalja Erdély trónját.
2015.02.04 22:30MTI
Székely Csaba Vitéz Mihály című komikus történelmi drámáját, a Weöres Sándor születésének centenáriuma alkalmából kiírt drámapályázat fődíjas alkotásának ősbemutatóját tartja pénteken este a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata - közölte az MTI-vel szerdán a teátrum vezetése.
A Weöres Sándor centenáriumi drámapályázat kiírása szerint a pályaműveknek a költő Testamentum című írásának szellemében kellett megszületnie. A pályázatra 2013-ban 174 jeligés mű érkezett be, az előválogatás után nyolc közül választotta ki a legjobbat a zsűri.
A Vitéz Mihály címszereplője a legismertebb román nemzeti hős, majd minden romániai városban áll szobra. A történet szerint a karizmatikus Mihály vajda a 16-17. század fordulóján egymás ellen fordítja a székelyeket és a magyarokat és elfoglalja Erdély trónját.
Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben, elismert drámaíró, aki elnyerte a BBC rádiójáték-pályázatán a legjobb európai drámának járó díjat, megkapta a Vilmos-díjat, Szép Ernő-jutalomban és Látó-nívódíjban részesült. Első helyen végzett az Örkény István Színház drámapályázatán, Bányavakság című darabjáért odaítélték neki a Színikritikusok díját is.
Az író egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: a megírásnál a történelmi eseményeknél jobban érdekelte Mihály személye, az a folyamat, ahogyan az ismeretlen kereskedő olyan ügyes manipulátorrá válik, hogy népeket fordít egymás ellen.
"Felfedeztem Mihályban a kalandvágyó karrieristát, akiben tisztesség és álnokság jól megfér egymás mellett, akinek az élet egyszerre mulatság és taktika, aki ritkán mond igazat, a hazugságait viszont komolyan gondolja, aki attól fogva, hogy ráérez a hatalom ízére, megállíthatatlanul tör előre. Egyszóval megláttam benne a mai politikust" - mondta.
A Vitéz Mihály címszerepében Bajomi Nagy Györgyöt láthatja a közönség, a darabot Béres Attila rendezte, a díszleteket Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pillinyi Márta tervezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


