Médiatúra
Magyar nap lesz a török állami televízióban március 15-én
Tematikus napon mutatja be Magyarországot a török állami televízió (TRT) március 15-én, a műsorfolyamban a török nézők megismerkedhetnek a két nép közös hagyományai mellett a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal, valamint Bartók Béla munkásságával is.
2015.02.01 00:32MTI
Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője felidézte, hogy a magyar közmédiában október 29-én, Törökország nemzeti ünnepén rendeztek török tematikus napot.
A főszerkesztő kiemelte, hogy a tematikus adásokat kölcsönösen a két ország számára fontos nemzeti ünnepeken rendezték és rendezik. Október 29-én ünnepelték Törökországban a köztársasággá válás 91. évfordulóját, a törökországi magyar napot pedig az 1848/49-es szabadságharc 167. évfordulóján tartják meg.
A tematikus napokat annak az együttműködésnek a keretében rendezik meg, amelyről még 2013 decemberében állapodott meg a magyar és a török közmédia vezetője.
A törökországi magyar napon sok Magyarországgal kapcsolatos dologgal ismerkedhetnek majd meg a TRT nézői. Siklósi Beatrix beszámolt arról, hogy a török köztelevízió egyik stábja már járt is Magyarországon. Fogadta őket Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és biztosította őket arról, hogy minden segítséget megadnak számukra.
A Magyarországot bemutató tematikus napon a Bartók Béláról készülő portréfilmből is láthatnak részleteket a török nézők. Emellett több más műsorban is bemutatják Magyarországot, a közös történelmi hagyományokat, a kétoldalú kapcsolatokat gazdasági, oktatási és kulturális téren, ezek részleteiről azonban még folynak az egyeztetések - tette hozzá a főszerkesztő.
Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az októberi török tematikus nap nagy sikerrel zajlott le az MTVA televíziós és rádiós csatornáin, számos pozitív visszajelzést kaptak, ezért bíznak abban, hogy a törökországi magyar nap is hasonló érdeklődést vált majd ki az ottani nézők körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06