Katy Perry ezekkel kecsegtet
Oroszlánt, cápákat és némi élő éneklést is ígér az énekesnő
Katy Perry ezzel kecsegteti a Super Bowl döntőjének nézőit.
2015.01.30 17:57MTIA Roar című sláger előadója nem árult el sokat a helyi idő szerint vasárnapi bajnoki mérkőzés szünetére tervezett koncertjéről, de annyit elmondott, hogy meglepetésvendégként egy veterán énekesnő, valamint Lenny Kravitz is csatlakozni fog hozzá a színpadon.
"Azt hiszem, az erősségeimre fogok támaszkodni, a humorra és a jókedvre. Remélem, hogy a nap végére több mint százmillió ember fog egyszerre mosolyogni" - mondta Perry a phoenixi kongresszusi központban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A 30 éves popénekesnő, aki ígérete szerint több jelmezzel is készül a koncertre, meglehetősen óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban is, hogy mennyit fog playbackelni a színpadon - az előadókat gyakran kritizálják, ha csupán tátognak egy-egy nagyszabású esemény alkalmával. "Azt hiszem, hogy a műsor jelentős része élő lesz" - köntörfalazott Perry, aki a legnépesebb követőtáborral büszkélkedhet a Twitteren.
Két évvel ezelőtt Beyoncé adott koncertet a félidőben, ám produkcióját kissé beárnyékolta, hogy nem sokkal korábban kiderült, playbackről énekelt Barack Obama amerikai elnök eskütételén.
A vasárnapi nagydöntőn a címvédő Seattle Seahawks és a New England Patriots csap össze az arizonai Glendale-ben, a Phoenixi Egyetem stadionjában.
Tavaly Bruno Mars a Red Hot Chili Peppers kíséretében lépett fel a Super Bowl félidejében: a produkcióra rekordszámú, 115,3 millió televíziónéző volt kíváncsi, kicsivel több, mint a bajnoki mérkőzés átlagnézettsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06