Tárlatok
Két nagy kiállítással készül idén az Országos Széchényi Könyvtár
A kaukázusi magyarokról szóló hiedelmeket, valamint az első világháború idején zajló propagandát bemutató tárlatok is szerepelnek az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) idei programjai között, amelyeket csütörtökön, a magyar kultúra napján mutattak be Budapesten.
2015.01.22 18:47MTIBoka László tudományos igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: a nemzeti könyvtár múzeumi és látogatói tér, kiadó és kutatóhely is egyben, amely az előző években is igényes kulturális térként igyekezett megmutatkozni a 21. századi kihívásoknak megfelelően.
A programokat ismertetve elmondta, hogy 2015-ben két nagy kiállítást terveznek megrendezni: áprilisban nyílik a Magyarok a Kaukázusban című tárlat, amely a 19. századi magyar nemzettudat egy különleges aspektusát ismerteti meg az érdeklődőkkel dokumentumok, fotók, magyar és európai térképek, metszetek segítségével. A kiállítás azt a 19. századi hiedelmet járja körül, mely szerint a Kaukázusban fennmaradt a magyarságnak egy része.
Az októbertől látogatható Propaganda az első világháború idején című kiállítás a hátországi háborús propagandát és annak alakulástörténetét mutatja be az OSZK gyűjteményében őrzött tárgyi és dokumentum-emlékeken keresztül.
Tüske László főigazgató az OSZK tavaly nyilvánosságra hozott új telephelyre költözésével kapcsolatban elmondta, hogy könyvtárszakmai szempontból egy minél gyorsabban lezajló modernizációban gondolkodnak, amelynek megvalósításában partnerek akár helyben, akár a város más helyszínén. Kiemelte: számukra szakmai alapkérdés, hogy a digitális könyvtári világban megfeleljenek a nemzeti könyvtárral szemben támasztott igényeknek. Mint mondta, egy "élménykönyvtár víziója" lebeg a szemük előtt, beleértve a teljes körű digitalizációt.
A főigazgató azt hangsúlyozta, hogy "a könyvtár raktárai kulturális kincsekkel, ereklyékkel vannak tele", amelyeknek elérhetőségét biztosítaniuk kell. A Himnusz eredeti kéziratát például - a város kérésére - a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban állítják majd ki három napra január 23. és 25. között. "Hasznos ez a kezdeményezés, egy-egy dokumentum bemutatása hozzájárul önismeretünk gazdagításához" - fogalmazott Tüske László, aki kitért arra is, hogy a nyári időszakokban - a terveik szerint - Corvina-napokat tartanak majd konferenciákkal és kiállításokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


